Mikas: Tartsuk be a szabályokat, máskülönben jönnek a lezárások

mikas k

A Covid-19 fertőzések számának őszi megugrására számítanak a szakértők.

A fő oknak a szabadságról hazatérő turistákat tartják, továbbá a tanévkezdést, és azt, hogy a különféle rendezvényeket nem a szabadban, hanem zárt térben tartják majd. Ezért az egészségügyi minisztérium, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) és a járványügyi szakértők konzíliuma is az óvintézkedések betartására figyelmeztet.

„Nem a korlátozásokra akarjuk fektetni a hangsúlyt, hanem a védekezésre vonatkozó ajánlásokra. A tájékoztatás a célunk” – jelentette ki Ján Mikas országos tiszti főorvos, aki szerint várhatóan nem kell ismételten bevezetni az OTP-rezsimet.

Mikas emlékeztetett, hogy jelenleg az ÚVZ két járványügyi rendelete van érvényben. „Az egyik a védőmaszkok viselésére vonatkozik, a másik a karanténszabályokat tartalmazza” – mondta. Egyúttal felszólította a cégeket és a munkaadókat, hogy aktualizálják a járványügyi terveket arra az esetre, ha egyszerre több dolgozójuk fertőződne meg.

A tiszti főorvos arra kérte az embereket, hogy legyenek elővigyázatosak, óvják egészségüket, tartsák be a szabályokat, fertőtlenítsék a kezüket, indokolt esetekben tartsák a távolságot, kerüljék a betegekkel való találkozást és azokat a helyszíneket, ahol sokan vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?