Szlovákiában ennyire rossz még nem volt a helyzet az egész koronavírus-világjárvány alatt. Ezt Ján Mikas tiszti főorvos jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatóján. A tiszti főorvos szerint visszatértek a második hullámhoz hasonló körülmények. Úgy véli, a mobilitás korlátozása rövid távú megoldás, hosszú távon csak a vakcina harmadik dózisának beadása és az oltatlanok beoltása segít. Hangsúlyozta, hogy sürgősen el kell laposítani a járványgörbét, és csökkenteni kell a kórházba kerülő betegek számát.
Mikas: Ennyire rossz még nem volt a helyzet
Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a sajtótájékoztatón elmondta: tíz nap után újra kiértékelik a helyzetet. A kijárási tilalom legalább két hétig érvényben marad. A járványhelyzet javulása esetén kilátásba helyezte az óvintézkedések enyhítését, de csak az oltottak és a gyógyultak számára.
A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy a fekete besorolású járásokban már néhány hete érvényben van az ún. lockdown. Az egyre rosszabb számok szerinte annak tudhatók be, hogy sokan nem tartják be az óvintézkedéseket. A pandémia ellen nem elég csak „tessék-lássék küzdeni”, fűzte hozzá.
Heger hangsúlyozta, hogy egyetért a szakmai konzílium minden javaslatával. Megjegyezte, hogy az iskolák bezárása kérdésében a liberálisok éltek a vétójogukkal, amit a koalíciós szerződés lehetővé tesz számukra.
Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter felszólított mindenkit, hogy oltassa be magát. Emlékeztetett, hogy Szlovákiában már elérhetőek a Covid-19 gyógyítására szolgáló monoklonális antitestek, és a molnupiravir hatóanyagú tabletták is. Szlovákia lakóit arra kérte, hogy ne utazzanak, és minél kevesebb emberrel találkozzanak.
Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter kilátásba helyezte, hogy már a szerda esti koalíciós ülésen terítékre kerülnek azok a megoldások, amelyekkel a 60 évnél idősebbek motiválhatók lennének a vakcina felvételére.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.