Mika 6 euróra emelné az üzembentartási díjat

Pozsony |

<p>Húsz százalékkal, hat euró körüli összegre emelné Václav Mika a rádió- és televízió-üzembentartási díjat. A Szlovák Rádió és Televízió vezérigazgatója erről ma a parlament médiabizottságának ülésén beszélt.</p>

Mika szerint a megemelt összeg nem lesz több 6 eurónál. „Arról beszélhetünk, hogy ez az összeg 6 euró lesz-e vagy alacsonyabb. Azt, hogy magasabb lenne, nem feltételezem. A finanszírozás tekintetében két-három forgatókönyvünk is van” – mondta Mika.

A vezérigazgató szerint ez a téma nagyon érzékeny, az emelésről nemcsak a politikusokat, hanem a nyilvánosságot is meg kell győzni. „Képesek vagyunk világos érveket előkészíteni, mit fog hozni a díjemelés. Azt merem állítani, látható különbség lesz a kereskedelmi és a közszolgálati tévék adása között. Szinte semmilyen reklámot nem fogunk sugározni, és a program alapvetően más lesz, ezért személyes felelősséget vállalok” – mondta Mika.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?