Mi újság Robert Ficóéknál?

Pozsony |

<p>A legnagyobb kormánypárt eredményváróján is ott van az Új Szó tudósítója, hogy figyelemmel kísérhessük Robert Ficóék reakcióit, hangulatát.</p>

01:07
Robert Kaliňák néhány percre lejött a földszintre az újságírók közé, az előzetes eredményeket azonban továbbra sem kommentálja. Elmondta viszont, hogy a Smer vezérkarának tagjai többek között azért sem perdültek még táncra, mert a délután lejátszott futballmérkőzés kimerítette őket.

23.32
Egyidőben a Markíza televízió exit poll-eredményeinek nyilvánosságra hozásával a Smer székházába megérkezett Robert Fico miniszterelnök. Kijelentette, hogy készen áll a kormányalakításra, és az ellenzéki szerepre is.

22.54
"Az exit pollokra nics értelme nyilatkozni, teljesen megbízhatatlanok. Egyébként mit mondanak az eredmények, elsők vagyunk?" - így Robert Kaliňák az újságírókhoz az imént. "Nekem az a legfontosabb, hogy elsők legyünk" - fejezte be Kaliňák.

22.25
"Szerintem a Smer 38,5 százalékot szerez, és biztosan kormányt alakít" - nyilatkozta Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter. Elmondta azt is, hogy a Smer képviselői futballozással töltötték a délutánt. "Én a pálya mellett ültem, és kofolát ittam" - tette hozzá nevetve Jahnátek.

22.10
A Smer székházában egyre gyülekeznek a párt politikusai, megjött Marek Maďarič kultuszminiszter, Jozef Medveď környezetvédelmi miniszter és Juraj Blanár, Zsolna megye elnöke is. "A párt képviselői csak az adatok 100 százalékos feldolgozottsága után nyilatkoznak" - mondta Katarína Kližanová-Rýsová, a Smer szóvivője az imént a sajtósoknak.

22.01
A Smer székházában egyelőre csak unott arcú sajtósok lézengenek, a párt részéről teljes a hírzárlat, amit biztosan tudni lehet, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter, Miroslav Lajčák külügyminiszter, Richard Raši egészségügyminiszter, Miroslav Číž frakcióvezető és Ján Richter, a párt egyik képviselője az épületben tartózkodnak. A vélhetőleg fokozatosan érkező politikusokat annál is nehezebb észrevenni, mivel a sajtó képviselőit érkezéskor egy elfüggönyözött, külön bejáratú helységbe terelik a szigorú arcú, öltönyös biztonsági őrök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?