Mezenská: a kozmosz tart életben

Pozsony |

<p>A parlamentben fogyasztóvédelmi témákra szakosodik, ám az elmúlt hetekben elnökjelöltként inkább a kozmoszról tett kijelentéseiről vált ismertté Helen Mezenskát, az Igor Matovič vezette OĽaNO párt képviselőjét, aki polgári jelöltként indul a választásokon.</p>

Azután vált ismertté, hogy a Markíza tévétársaság összeállítást közölt egy parlamenti felszólalásáról, amelyben leordította Pavol Paška házelnököt. „Az utca embere lázad. Meddig fog visszaélni hatalmával? És legyen csendben inkább, ne szóljon semmit, hagyja, hogy mások irányítsák. Mit gondol magáról?” – kiabálta, míg ki nem kapcsolták a mikrofonját a parlament üléstermében. Mezenská először 15 honatya aláírását akarta összegyűjteni ahhoz, hogy indulhasson az elnökválasztáson, miután nem szerzett ennyit, szimpatizánsai összegyűjtötték neki 22 ezer állampolgár aláírását. Ezután már teljes bevetéssel elindította kampányát. Azt, hogy a TA3 hírtelevízió vitaműsorában nem tudta megmondani, ki a hadsereg vezérkari főnöke, azzal magyarázta, hogy az államfői posztra a béke politikájának missziójával érkezne. A topky.sk portálnak adott interjúban pedig beismerte, hogy nyártól nem eszik, mégsem érez éhséget, mivel a kozmosz sugározta energiából táplálkozik. „Úgy gondolom, hogy a Földnél magasabb dimenziókba emelkedünk” – mondta. Tegnap már a sme.sk portálon online válaszolt az olvasók kérdéseire. A portál egyik látogatója azt akarta tudni, hogyan gondolta korábbi kijelentését, mely szerint a kozmosz táplálja. Mezenská azt válaszolta, hogy harmóniában szeretne élni minden természeti erővel. „Úgy érzem, végtelen és hatalmas egész része vagyok” – mondta. Elárulta azt is, hogy a hétköznapi életben nagyon gyakran használja a telepátiát és a teleportálást. Arra a kérdésre, milyen gyakran és milyen helyzetekben szokta magát teleportálni, azt mondta, hogy erről még túl korai lenne beszélni. „Nem jött el az ideje annak, hogy eláruljam és nincs is elég időnk arra, hogy elbeszélgessünk róla, mert nem akarom megijeszteni az embereket” – pontosított. Amikor egy másik olvasó azt kérdezte tőle, mi a kedvenc étele, Mezenská visszakérdezett, hogy földi élelemre gondol-e, mert ő az érzésekből és szeretetből is táplálkozik, s számára ez a legfinomabb étel. Matovič talpraesett politikusnak tartja, aki nem ijed meg senkitől és semmilyen kihívástól, ezért tartja jó államfőjelöltnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?