Memorandummal tiltakoznak a Horthy-szobor ellen

Nemeshodos |

<p>Memorandumot fogadtak el ma este a nemeshodosi önkormányzat ülésén a faluba tervezett Horthy-szobor felállítása ellen. &bdquo;Az ülésen az önkormányzati képviselők mellett a falu polgárai is részt vettek, akik közül többen a Horthy-rendszerben megélt negatív, nem egyszer tragikus tapasztalataikra hivatkozva utasították el a szobor felállítását, volt, akinek a szüleit vitték el&rdquo; - mondta lapunknak Balódi László (Híd) polgármester.</p>

A Horthy-szobrot a helyi református templom kertjében akarják felállítani, a lelkész, Kis-Csályi Julianna azonban nem kommunikál az önkormányzattal sem. A szobor felállítását ellenzi a református egyház országos vezetése is. „A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége elhatárolódik a szoborállítás szándékától, és levélben szólította fel a Nemeshodosi Gyülekezetet és Presbitériumát arra, hogy korábbi döntésüket átértékelve Horthy Miklós szobrának felállítását ne valósítsák meg” – áll a testület által elfogadott nyilatkozatban. Balódi szerint a faluban örömmel vették a püspök és az egyház vezetőinek nyilatkozatát.

A szoborállítás ellen komoly tiltakozóakció indult, petíciót indítottak ismert szlovákiai magyar személyiségek, és tiltakozott a zsidó hitközségek szövetsége is. „Köszönjük a szoborállítás elleni tiltakozást az egyéneknek és a szervezeteknek egyaránt, és köszönöm Fazekas László püspöknek is az elítélő nyilatkozatot” - mondta lapunknak Balódi. Bízik benne, hogy az egyház vezetésének állásfoglalása hatására a helyi gyülekezet képviselői, a presbiterek megváltoztatják döntésüket. A polgármester információi szerint a presbiterek még nem tárgyalták újra a szoborállítás ügyét. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?