Megyei választások: ismertek a jelöltek

<p>59 nap múlva, november 4-én megyei választások lesznek. A jelöltlistákat tegnap éjfélig kellett leadni. Az alábbiakban az egyes megyékben induló fontosabb megyeelnökjelölteket mutatjuk be.</p>

Idén először egyfordulós lesz a megyeelnök-választás, vagyis az a jelölt győz, aki az első fordulóban megszerzi a legtöbb voksot. A megyeelnökjelölteket támogató koalíciók idén is sokszínűek.

Pozsony megye

A főváros és a körülötte lévő néhány járás alkotta megyét általában jobboldali bástyának tartják, 2013-ban még Pavol Frešo is fölényesen győzni tudott, habár pártja, az SDKÚ már a szétesés előtt állt. Igaz, akkor széles jobboldali koalíció támogatta, amelynek tagja volt a Híd és az MKP is. Csaknem az első fordulóban győzött – 48 százalékot szerzett, a másodikban viszont már 74,24%-os eredménnyel gyakorlatilag lemosta az akkor kormányzó Smer jelöltjét, Monika Flašíková-Beňovát.

Főbb jelöltek

Juraj Droba (SaS–OĽANO–NOVA–MKP–OKS–Zmena zdola)

Daniel Krajcer (Híd-SKOK-SZ)

Milan Ftáčnik (független)

Pavol Frešo (független)

Rudolf Kusý  (független)

Ján Mrva  (független)

Frešo most függetlenként indul, esélyei is jóval kisebbek. A jelenlegi ellenzéki, jobboldali pártok jelöltje Juraj Droba, aki az SaS–OĽANO– NOVA–MKP–OKS–Zmena zdola koalíciót tudhatja maga mögött. Ugyancsak a jobboldali szavazatokért indul Daniel Krajcer volt SaS-es kulturális miniszter, aki azóta már megjárta a Novát is, jelenleg pedig a SKOK párt tagja. A SKOK mellett Krajcert támogatja a Híd és a Zöld Párt (SZ) is. Krajcer négy éve még a Nova támogatásával indult, akkor sem szerepelt túlságosan rosszul, 13,56 százalékos eredménnyel a harmadik lett Frešo és Flašíková-Beňová mögött. Pozsony megye érdekessége, hogy a Smernek – egyelőre – nincs saját jelöltje. Ugyan indul Milan Ftáčnik, aki korábban a Smer támogatásával lett polgármester Pozsony-Ligetfaluban, és ugyancsak smeresként Pozsony főpolgármestere is volt, jelenleg azonban függetlenként indul. A Smer lapunk kérdésére csak annyit válaszolt, hogy „azt a jelöltet fogják támogatni, akinek a Smer legtöbb prioritását átveszi”.

A megyeelnöki posztért indul több pozsonyi városrész polgármestere is, ami szorosabbá teheti a versenyt. Ilyen Rudolf Kusý, aki jelenleg Pozsony-Újváros polgármestere, valamint Ján Mrva, aki Pozsonyszőlőst (Vajnory) irányítja.

Nagyszombat megye

Az egyik legnagyobb arányú magyar lakossággal rendelkező megyében sem sikerült összefognia a Hídnak és az MKP-nak. Habár egyeztetések voltak, a Híd számára elfogadhatatlan volt Berényi Józsefnek, a párt volt elnökének a támogatása. Az MKP járási szervezetei sem támogatták közös lista létrehozását, így végül mindkét párt teljes listát állít majd a képviselő-választáson. Négy évvel ezelőtt Tibor Mikuš ugyan magabiztosan, 40,04 százalékkal nyerte az első fordulót, de a következő három jelölt, Berényi József (MKP), Ivan Uhliarik (KDH) és Nagy József (Híd) szinte hajszálra azonos, 18 százalékos eredménnyel végzett. Vagyis hárman több mint 54 százalékot szereztek. Berényi a második fordulóban megduplázta szavazatainak számát, 31 ezer voksot, 39,73%-ot szerzett, de ez kevés volt Mikuš legyőzéséhez, aki 60,26 százalékkal végzett az élen.

Főbb jelöltek

Tibor Mikuš (Smer)

Berényi József (MKP)

Rigó Konrád (Híd)

Jozef Viskupič (SaS–KDH–NOVA–OKS–Šanca–Zmena Zdola)

A Smer idén is Tibor Mikušt támogatja, az MKP is maradt Berényi mellett, a Híd viszont a kulturális minisztérium államtitkárát, Rigó Konrádot indítja. Rigó egyben a párt választási kampányának a vezetője is. Nagyszombat megyében lesz még egy erős jelölt, a jobboldali ellenzéki koalíció – SaS–KDH–NOVA–

OKS–Šanca–Zmena Zdola – támogatásával indul Jozef Viskupič, az OĽaNO parlamenti képviselője is.

Nyitra megye

Nyitra megyében magyar szempontból ugyanolyan fonákhelyzet állt elő, mint Kassa megyében: ugyan indul magyar nemzetiségű jelölt a megyeelnöki posztért, ám nem támogatja mindkét magyar érdekeltségű párt – ezúttal fordított felállásban.

A megyét a kezdetek óta Milan Belica irányítja, akit az évek során számos kritika ért a magyar politikusok részéről, hogy nem foglalkozik a megye déli járásaival – s aki korábban annak a szlovák nagykoalíciónak a jelöltje volt, mely a megyei magyar többség megakadályozására jött létre. Belica ismét elindul a választáson, és ismét a legnagyobb esélyes: ezúttal a Smer mellett az SNS és a Híd támogatását is sikerült megszereznie. A Híd sokáig nem döntötte el, ki mögé sorakozik be: eleinte az MKP-val tárgyaltak, ám háttér-információk szerint már hónapok óta benne volt a levegőben, hogy az országos koalíciót másolva Nyitra megyében is összefognak a Smerrel és az SNS-szel – s ez augusztus végén be is igazolódott.

Főbb jelöltek

Milan Belica (Smer, SNS, Híd)

Farkas Iván (MKP)

Ján Greššo (SaS, OĽaNO, KDH)

Peter Oremus (független)

Milan Uhrík (ĽSNS)

Farkast – aki évek óta megyei képviselő – kizárólag az MKP támogatja, a párt nem egyezett meg a szlovák jobboldali ellenzéki pártokkal. Az SaS, az OĽaNO és a KDH Ján Greššót, a nyitrai Andrej Bagar Színház volt igazgatóját indítja el a posztért – Greššo már 2005-ben is megpróbálta megszerezni a posztot, ám akkor alulmaradt.

A megyefőnöki posztért elindul a szélsőséges ĽSNS második embere, Milan Uhrík is – az országos sajtó és a politikusok is attól tartanak, hogy viszonylag magas lehet a támogatottsága, és az egykörös választásokon meglepetést okozhat annak ellenére, hogy korábban rendre gyengén szerepelt az önkormányzati választásokon.

Besztercebánya megye

Az elmúlt időszakban egyértelműen Besztercebánya megye volt a legtárgyaltabb megye a sajtóban és a politikai színtéren is – elsősorban Marian Kotleba, illetve a szélsőséges megyefőnök lehetséges kihívója miatt. A Besztercebánya megyei választásnak szimbolikus jelentősége van: meg tudják-e akadályozni a demokratikus politikai erők az előretörő szélsőségesek politikai hatalomszerzését. S bár az ideális az lett volna, ha a Kotlebának kedvező egykörös választási rendszer miatt minél kevesebb jelölt indul a választáson, mégis több mint tízen pályázták meg a megyefőnöki posztot.

Jelenleg úgy tűnik, az indulása bejelentésével az utolsó pillanatig kiváró Kotlebának egy vagy két erősebb kihívója lesz. A megyében készült legutóbbi felmérést a függetlenként induló, de több politikai erő, köztük a Smer, a Híd és a Progresszív Szlovákia támogatását bíró Ján Lunter élelmiszeripari vállalkozó vezette, hajszállal megelőzve Kotlebát. Rajta kívül Martin Klus, az SaS, az OĽaNO és a KDH támogatását élvező parlamenti képviselő tartozik még az élbolyhoz. Tízszázalékos a támogatottsága Stanislav Mičevnek, a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma igazgatójának, valamint a független Martin Juhaniaknak, Breznóbánya hivatalvezetőjének is.

Főbb jelöltek

Marian Kotleba (ĽSNS)

Ján Lunter (független)

Martin Klus (SaS, OĽaNO, KDH)

Martin Juhaniak (független)

Stanislav Mičev (független)

Igor Kašper (független)

Az indulását az elsők közt bejelentő Stanislav Mičev korábban egy memorandum aláírására kérte riválisait, mely szerint a felmérések eredményei alapján az aláírók visszalépnek a legerősebb jelölt javára. Mivel ezt a memorandumot eddig csak Klus írta alá, Lunter pedig egyelőre nem, megeshet, hogy Kotlebának akár két erősebb kihívója is lehet.

A magyar pártok Kotleba valamelyik erős kihívója mögé állnak be: a Híd Luntert támogatja, az MKP ugyanakkor egyelőre kivár: vagy Klust, vagy Luntert támogatják majd.

Kassa megye

A magyar szempontból fontos Kassa megye élén biztosan változás lesz november 4-én. A megyét 12 éven, azaz három választási cikluson keresztül vezette Zdenko Trebuľa, a Smer jelöltje – ám úgy döntött, 2017-ben nem indul újra. A Smer ezért helyi erős emberét, Richard Rašit indítja a posztért. Raši, aki korábban egészségügyi miniszter is volt, jelenleg Kassa főpolgármestere. Nemcsak a Smer áll mögötte, hanem az MKP is, mely már korábban is közösen kormányozta Kassa megyét a Smerrel és a Híddal, a most véget érő választási ciklusban is volt megyei alelnökük Zachariás István személyében.

A már javában kampányoló Rašit ugyanakkor nem támogatja a Híd, mely a Smer országos koalíciós partnere. A párt elfogadhatatlannak tartja a kassai főpolgármester személyét, és saját megyeelnök-jelöltet indít, Pataky Károlyt, Királyhelmec jelenlegi polgármesterét. A helyi Híd és az MKP közt ugyan folytak tárgyalások – május végén még mindkét párt úgy nyilatkozott lapunknak, el tudják képzelni az együttműködést –, ez végül nem valósult meg.

Főbb jelöltek

Richard Raši (Smer, MKP, Zöldek Pártja)

Pataky Károly (Híd)

Jarmila Tkáčová (SNS)

Rastislav Trnka (SaS, OĽaNO, KDH)

Nemcsak a Híd, de az SNS sem áll be Raši mögé a Smer országos koalíciós partnerei közül. Andrej Danko pártja Jarmila Tkáčovát, az SDKÚ korábbi parlamenti képviselőjét indítja el a posztért. A Smer jelöltjének komolyabb ellenfelei közé tartozik még Rastislav Trnka, az ellenzéki OľaNO-SaS-KDH szövetség jelöltje.

Az északi megyékben koalíció–ellenzék összecsapás várható

Az észak-szlovákiai megyékben a magyar jelöltek hagyományosan nem rúgnak labdába, a harc így egyértelműen a szlovák koalíciós és az ellenzéki pártok között zajlik majd.

Trencsén megyében a korábbi védelmi miniszter, a jelenlegi megyefőnök, a smeres Jaroslav Baška tűnik a legesélyesebbnek. Bár az SNS saját jelöltet akart indítani minden megyében, végül Trencsénben is besorakoztak Baška mögé a Híddal együtt. Baška legkomolyabb kihívója Renáta Kaščáková, az SaS képviselője lesz, akit az SaS–OĽaNO–KDH koalíció támogat. A Sme rodina egy viszonylag ismeretlen jelöltet, Petra Hajšelovát indítja.

Zsolna megyében ugyanakkor nem lesz koalíciós egység. Juraj Blanár jelenlegi smeres megyefőnök ellen az SNS Ján Mikolajt, a Fico-kormány oktatásügyi miniszterét indítja el – Mikolaj Ján Slota volt SNS-elnök barátjának és közeli emberének számított. Az ellenzék jelöltje Erika Jurinová, az OĽaNO képviselője lesz, akit az SaS és a KDH is támogat. Peter Cibulka független zsolnai városi képviselő mellett még Peter Sagan is elindul – de nem a híres kerékpárosról van szó, hanem névrokonáról, aki a szélsőséges ĽSNS színeiben méretteti meg magát.

Eperjes megyében Peter Chudík smeres megyefőnök hegemóniáját akarják megtörni. Chudík 2001 óta irányítja a megyét, a Smer pedig ismét őt indítja. Az ellenzék jelöltje Milan Majerský, akinek indítását a parlamenten kívüli KDH fő prioritásának tartotta – őt az SaS és az OĽaNO is támogatja. Harcba száll Miroslav Škvarek, az SNS színeiben, Jozef Mihalčin, a szélsőséges ĽSNS jelöltje is több független induló mellett.

Finta Márk, Lajos P. János

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?