Megvont állampolgárság - csendet kíván a 99 éves Tamás Aladárné

Rimaszombat |

<p>Egy kis nyugalomra vágyik családjával együtt a rimaszombati, 99 éves Tamás Aladárné, aki idén áprilisban vette fel a magyar állampolgárságot, s ezért megfosztják szlovák állampolgárságától - mondta a lánya az MTI tudósítójának szombaton.</p>

A Rimaszombatban született, ott is élő pedagógus kétszer már elvesztette magyar állampolgárságát, így vette fel újból idén áprilisban. Az idős asszonyt azután szólították fel, hogy adja le szlovákiai iratait, hogy ő maga jelezte: felvette a magyar állampolgárságot.
- Nyugalomra lenne szükség ahhoz, hogy végiggondoljuk, milyen lépést kell tennünk - mondta Fehér Csabáné Tamás Judit. Hozzátette: azt, hogy a politikusok mit nyilatkoznak "össze-vissza, csak egy dolog, az élet az más".

Tamás Aladárné szellemi frissessége teljében otthonában nyilatkozva azt mondta: ő tanári pályáján tanított magyart és szlovákot, Rimaszombatban magyar és szlovák mindig is otthon volt, a két nemzet között ellentét nem feszült.
Mint mondta, ő a szlovák állampolgárságáról nem mondott le - "miért is mondtam volna le?" -, szlovákok és magyarok itt mindig békességben éltek, a városban is, az iskolában is, ez a procedúra azonban megviseli.
Elmondta azt is, hogy a helyi iskolában ő volt a kultúrfelelős, ugyanúgy volt szlovák, mint magyar műsor a rendezvényeken, "itt minden közösen ment".
A pozsonyi döntés ellen Magyarország élesen tiltakozott, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében kiemelte: Magyarország határozottan elutasítja ezt a magatartást, kész nemzetközi fórumok elé vinni az ügyet, és természetesen minden szükséges jogi segítséget megad az érintettnek.

(Frissítés: 17:12)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?