Megvan a kulcs a parlament feloszlatásához

parlamentszav
Pozsony |

Egy lépéssel közelebb az előre hozott választáshoz – a parlament ma rábólintott az alkotmánymódosításra, mely lehetővé teszi a választási időszak lerövidítését. A volt koalíció szeptember 30-ra tűzné ki a parlamenti választást, az ellenzék azonban már májusban döntene az új kormányról.

Az OĽaNO, az SaS, a Za ľudí és a Sme rodina képviselői a hétvégi megállapodásnak megfelelően módosították az alkotmányt. Mária Kolíková (SaS) volt igazságügyi miniszter módosító javaslata zöldet kapott, így a választási ciklus lerövidítése parlamenti határozattal lesz lehetséges. Ennek előterjesztését legalább 30 képviselőnek kell kezdeményeznie, jóváhagyásához pedig minimum 90 szavazatra lesz szükség.

A módosításba az OĽaNO követelésére bekerült az arányos választási rendszer elvének alkotmányba rögzítése is. Igor Matovič (OĽaNO) parlamenti képviselő ezzel a jelenlegi választási rendszer védelmét erősítené. Az alkotmánymódosítást 92-en szavazták meg, a koalíciós képviselők közül Gyimesi György voksolt a javaslat ellen. Az OĽaNO-ból kivált polgári demokratikus platform 10 tagja, Ján Mičovský és Katarína Hatráková is a korábbi kormánypártokkal összhangban szavazott. Richard Sulík (SaS) a szavazás előtt megismételte, pártja tiszteletben tartja a megállapodásokat, s mind a 20 képviselője megszavazza a javaslatot. Tomáš Valášek (Progresszív Szlovákia) és Miroslav Kollár (Spolu) szintén támogatta a volt kormánypártok kezdeményezését. „Az alkotmánymódosítás jóváhagyását az előre hozott választásokról szóló megállapodás első lépésének teljesítéseként értékelem. Bízom benne, hogy a parlament a lehető leghamarabb kitűzi az előre hozott választás konkrét időpontját is” – reagált Eduard Heger (OĽaNO) ügyvezető kormányfő a szerda délelőtti szavazásra.

Türelmetlen ellenzék

Az ellenzék képviselői az előre hozott választást sürgetik, a volt koalíció lépését azonban élesen bírálták. A Smer, a Hlas és a Republika képviselői egyaránt azt kifogásolták, hogy népszavazással nem lehet feloszlatni a parlementet. „Ha a Hlas sikeres lesz a választáson, és a kormány fontos részévé válik, alkotmánymódosítást fog kezdeményezni annak érdekében, hogy a polgárok népszavazás útján lerövidíthessék a parlament választási időszakát” – áll a párt lapunkhoz eljuttatott közleményében. Hozzáteszik, a párt pozitívumként értékeli, hogy az alkotmánymódosítással sikerült legalább valamilyen módon lerövidíteni a parlamenti ciklus időtartamát. „Több mint másfél évbe telt, míg Igor Matovič, Boris Kollár és Richard Sulík az Alkotmánybíróság ítélete után teljesítették nyilvános ígéretüket az alkotmány módosítására. Ehhez a kormányuk bukása és 1,2 millió polgár népszavazáson tett felhívása kellett. Nagyon sajnálom azonban, hogy nem hallgatták meg a lakosok kívánságát, hogy maguk dönthessenek egy olyan kormány végéről, mely elárulta Szlovákia érdekeit és az emberek szolgálatát” – tette hozzá Peter Pellegrini, a párt elnöke.

Robert Fico (Smer) a szavazás előtt kijelentette: „A Smer egyetlen képviselője sem szavazhat egy ilyen felháborító javaslatra”. Hangsúlyozta, ez az emberek „szembeköpése”. Fico szerint javasolni fogják, hogy május 20-án legyen az előre hozott választás. Ezt egyrészt azzal indokolta, a nyár folyamán több idő lesz a kormányprogram kidolgozására, valamint az állami költségvetés elkészítésére. Emlékeztetett, a Heger-kormány még tavaly év végén megbukott, és nem értenek egyet azzal, hogy a visszahívott kormány még 10 hónapig irányítsa az országot. Az ellenzék azonban még a Sme rodina támogatásával – mely szintén a korábbi dátumot preferálja – sem rendelkezik elegendő szavazattal.

A határozatot csütörtökön kezdi tárgyalni a parlament – a „koalíciós” kompromisszum szerint szeptember 30-ra javasolják az előre hozott választás kitűzését – a szavazásra Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szerint feltehetően jövő héten kedden kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?