Megugrott a nyugdíjaztatási kérelmek száma

Pozsony. Ismét elárasztották a nyugdíjaztatási kérelmek a Szociális Biztosítót, így idén is előfordulhat, hogy nem lesz képes betartani a kérvények elbírálására vonatkozó hatvannapos határidőt. A Pravda becslése szerint mintegy 10 500-an kérik nyugdíjaztatásukat júniusban, 3000-rel többen, mint egy átlagos hónapban.

Pozsony. Ismét elárasztották a nyugdíjaztatási kérelmek a Szociális Biztosítót, így idén is előfordulhat, hogy nem lesz képes betartani a kérvények elbírálására vonatkozó hatvannapos határidőt. A Pravda becslése szerint mintegy 10 500-an kérik nyugdíjaztatásukat júniusban, 3000-rel többen, mint egy átlagos hónapban. „Pontos adataink még nincsenek, de valóban nőtt a kérvények száma, több kirendeltségünk jelezte, hogy az ügyfélfogadási napokon már nem győzték az ügyintézést” – mondta lapunknak Lýdia Výborná a biztosító sajtóosztályáról. A nyugdíjtörvény májusi módosítása alapján július elsejétől az 1984 óta kapott jövedelmet veszik figyelembe a nyugdíj kiszámításakor. Ez azok számára előnyös, akik az elmúlt években munkanélküliek voltak, vagy rosszul kerestek. Hátrányos viszont azokra nézve, akiknek 1994 óta jól fizető állásuk volt, mivel a korábbi rosszabb fizetésük rontja a nyugdíj várható összegét. Nekik tehát érdemes még júniusban kérni a nyugdíjat, ha addig betöltik a nyugdíjkorhatárt, esetleg megfontolni a korkedvezményes nyugdíjat. „Sokan kérik azt is, hogy az ügyintéző számolja ki, melyik rendszer szerint mekkora nyugdíjat kapnának, de erre nincs lehetőség” – állítja Výborná.

A biztosítónak gondot okozhat a járadék összegének kiszámítása, ha a kérvényező július elseje után visszamenőleg kéri a nyugdíj kiszámítását. Ľubica Navrátilová, a Szabad Fórum képviselője szerint a kiszámításnál a jogosulttá válás időpontjában, vagyis a nyugdíjkorhatár betöltésének dátumakor érvényes szabályozás szerint kell kiszámítani a járadékot, a szociális ügyi minisztérium szerint azonban a kérvény leadásának dátuma számít. „A törvény egyértelmű: július elsejétől a kérvény leadásának dátumakor érvényes jogszabály a mérvadó” – mondta lapunknak Ľudovít Rišňovský, a minisztérium jogalkotó osztályának munkatársa. Egyértelmű a jogszabály Sárközy Klára (MKP) parlamenti képviselő szerint is, az említett módosítójavaslatot ő terjesztette a parlament elé. „A járadék összegét a kérvény leadásának időpontjában érvényes jogszabály szerint kell kiszámítani” – mondta. Navrátilová szerint azonban joggal és eredményesen perelhetik a biztosítót azok, akiknek, bár június 30-a előtt váltak nyugdíjjogosulttá, a július 1-jétől érvényes szabályok szerint számolják ki járadékukat. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?