Megtörték Kiska vétóját, az SAV úgy fog működni, mint korábban

tudósok tüntetés
Pozsony |

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) intézetei olyan jogi helyzetben maradnak, amilyenben a transzformáció elindítása előtt voltak. Erről kedden döntött a parlament 76 támogató szavazattal. Ezzel megtörték Andrej Kiska államfő vétóját a főiskolai törvénnyel kapcsolatban, amelynek az SAV-ről szóló törvény is a része. A törvényt ismét jóváhagyták.

Azok az intézetek, amelyek nem teljesítették a feltételeket, a július 1-ji jogi helyzetbe kerülnek. Eredetileg kutatói közintézménnyé kellett volna átalakulniuk az SAV intézeteinek. Az elfogadott módosítás szerint az SAV költségvetési és támogatott intézményekből fog állni. A módosítás ugyanakkor arra kötelezi az SAV-t, hogy 2018. december 31-ig tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy az intézetei kutatói közintézménnyé alakulhassanak.

A főiskolákról szóló új törvényből az is kiderül, hogy a főiskolákon és egyetemeken egy új típusú bakkalaureátusi tanulmányi program is létrejön – az interdiszciplináris tanulmányok. A program lehetővé teszi, hogy a diákok több tanulmányi szak tantárgyaiból válogassanak, de azok végül egy konkrét tanterv szerint egy konkrét tanulmányi szakon vagy szakpárosításban szereznek képesítést.

Kiska: a kormány vessen véget az SAV körül kialakult káosznak

Andrej Kiska államfő felszólította a kormányt és az Iskolaügyi Minisztériumot, hogy vessen véget a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) kutatói közintézménnyé alakítása körül kialakult káosznak. Ezt kedden közölte Kiska az SAV tudósaival való találkozója után. Hozzátette: fontos, hogy a tudósok tudják, hogy milyen jogi helyzetben vannak.

Kiska megjegyezte: „Sokszor beszélünk arról, hogy Szlovákiából egy modern országot szeretnénk létrehozni. Hogy az ne csupán a Nyugat gyártóüzeme és szerelőműhelye legyen. Ahhoz, hogy modern és haladó ország legyünk, amely a befektetők számára is vonzó, és amelyből nem menekülnek el a fiatalok, magas színvonalú tudományra és kutatásokra van szükség” – mondta Kiska azt is hozzátéve, hogy ez egyelőre nem működik.

Megjegyezte: Szlovákia az EU átlagához képest csupán harmadannyit költ a tudományra és a kutatásra. Emlékeztetett: jelenleg a világ más tájain működő kutatóintézetek mintájára akarják átalakítani az SAV-t. A transzformációval kapcsolatos problémák azonban már hosszabb ideje tartanak.

Tudósok: Lubyová mondjon le

Vladimír Bužek, Peter Moczo, Michal Novák, Martin Venhart a Jozef Vozár tudósok arra szólították fel Martina Lubyová (SNS-jelölt) iskolaügyi minisztert, hogy mondjon le a tárca vezetéséről. A miniszter asszony azonban ezt nem tervezi. Vladimír Bužek szerint Lubyová ezen a téren csődöt mondott. „Az Iskolaügyi Minisztérium számára ugyanolyan kellemetlen az SAV helyzete, mint a tudósoknak. Egyetértünk azzal is, hogy ez az állapot annak a politikai nyomásnak a következménye, amelynek semmi köze nincs ahhoz, hogy segítsenek a tudománynak” – közölte az iskolaügyi tárca sajtóosztálya. A kialakult állapot ugyanakkor az SAV miatt jött létre, amely nem tudott megbirkózni a transzformációval, és ezért már a harmadik hónapja bizonytalanságban tartja a csaknem 3500 alkalmazottját. Lubyová sajnálja, hogy épp Venhart és Bužek, akikkel korábban együttdolgozott, és akiket a minisztérium is támogat, minden előzetes egyeztetés nélkül követelik a lemondását.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?