Mégsem vállalta az NB III-at

Miután a Magyar Labdarúgó Szövetség múlt heti ülését követően kiderült, hogy a visszalépések miatt az esztergomi futballisták ismét az NB III-ban focizhatnak, mindenki fellélegzett, hogy jól kalkuláltak a szezon végén az egyesületnél.

Miután a Magyar Labdarúgó Szövetség múlt heti ülését követően kiderült, hogy a visszalépések miatt az esztergomi futballisták ismét az NB III-ban focizhatnak, mindenki fellélegzett, hogy jól kalkuláltak a szezon végén az egyesületnél. A héten azonban az egyesület vezetői bejelentették, hogy a csapat nem vállalja a harmadosztályban való indulást. Az ok egyszerű: a pénzhiány. Holdampf Sándort, az Esztergom SC edzőjét kerestük meg.

– A lehetőség adott volt, az egyesület pedig a jelek szerint nem élt vele...

– Nem élt, mert igazából nem élhetett vele. Az önkormányzattól nem érkeztek meg az ígért pénzek, 2 millió forinttal, amely jelenleg az egyesület rendelkezésére áll, pedig nem lehet harmadosztályban indulni, de még a megyei I. osztályban sem igazán. Korábban az egyesület vezetősége leült a játékosokkal és kérdezték, hogy ha lehetőség lenne rá, vállalnák-e a harmadosztályt. Mindenki határozott igennel felelt, majd hétfőn engem kérdeztek meg, hogy mi legyen, de én nem vállaltam a döntőbíró szerepét. Ők azt mondták, hogy meggyengült a csapat, de én nem így gondolom. A tavalyi keret jó volt, nem fociztak rosszul, de hiányzott a gól, a végjátéknál pedig rendszeresen csődöt mondtunk. Egy-egy góllal kaptunk mindig ki, olyan meccseken, melyeken akár nyerhettünk is volna.

– Lehet-e abból bármilyen következtetést levonni, hogy a hétvégén a csapat 1:0-ra legyőzte a Dorogot?

– Azt, hogy a csapat igazából bármire képes. A fegyelmezettség, érettség, taktikai felkészültség megvan. A Dorog a felkészülési meccseken mindenkit alaposan megvert, a megyei I. osztályú csapatok 4–10 gólt kaptak. Ugyanebben az osztályban szerepelünk majd mi is, és mi nemhogy nem futottunk bele egy zakóba, hanem még győztünk is.

– Mi várható jövőre?

– Ennél kevesebb pénzből nem lehet focit csinálni. Az idei NB III-ban például 6–7 olyan csapat van csak, akik tavaly is voltak, a többiek eltűntek a süllyesztőben, pedig nem estek ki. Egyszerűen a pénzről szól a történet, anélkül nem megy. Ha nem kapjuk meg a szükséges összegeket, akkor végleg le lehet húzni a rolót. Az önkormányzatnál most a jóval több pénzt igénylő kézilabda a favorit. Nekünk – ellentétben a fociegyesületek zömével – a létesítmény fenntartására és működtetésére kell fordítanunk a költségvetés zömét, nem a csapatra. Fizetni kell a pályabérletért, a gondnoknak, hogy valaki lenyírja a füvet. ĺgy a 8 milliós költségvetés fele megy el, az is csoda, hogy a maradékból versenyképes csapatot és utánpótlást biztosítunk.

– A megyei I. osztályban győzni kell?

– A látszat azt mondja, ha lejjebb mész egy osztállyal, akkor könynyebb dolgod van, de a gyakorlatban mindenki arra fog törekedni, hogy legyőzzön. Jó esélyünk van győzni, vagy az első háromban végezni, de nem lesz sétagalopp. Jó, hogy a csapat együtt van. Korábban több játékos jött az ország különböző pontjairól, játszott itt egy évet, majd továbbállt. Nagy volt a fluktuáció. Most már csak helyi játékosok játszanak itt, tehát esztergomiak alkotják a csapatot. Az ifiből felhoztunk 5 játékost, akik közül négy stabil kezdő lesz. A fiatalok szeretik a játékot, motiváltak, erre lehet építeni, így van értelme a focinak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?