Megnéztük, milyen a reggeli csúcsforgalom az R7 megnyitása után

forgalom
Somorja/Pozsony |

Vasárnap megnyitották az R7-es gyorsforgalmi út Egyházgelle (Holice) és a kötélszeri (Ketelec) kereszteződés közti szakaszát, melytől a közlekedésügyi minisztérium azt reméli, jelentősen tehermentesíti a túlterhelt I/63-as utat. Megnéztük, milyen a hétfő reggeli csúcsforgalom az útszakasz átadása után.

Aki korábban már utazott az I/63-as úton Pozsony irányába, az jól tudja, hogy a reggeli csúcsforgalomban rendkívül hosszú kocsisorok alakultak ki már a főváros előtt. Ha várakozás nélkül szerettünk volna bejutni a fővárosba, tanácsos volt olyan időpontban elindulni otthonról, hogy Dénesdet (Dunajská Lužná) reggeli fél 6 és 6 óra között érjük el.

Dénesdi csomópont

Az I/63-as utat használó ingázók jól tudják, hogy a közlekedés hétfő reggelenként a legnehezebb. A dugó szinte mindig fél 6 után kezdődik, a tetőzés pedig 7 és 8 óra között jellemző. Aki ebben az időintervallumban közelítette meg Dénesdet, annak szinte garantált volt legalább egy órányi várakozás.

A tesztutat éppen ezért ebben az időpontban kezdtük. Az autóbusz, amellyel utaztunk, pontosan 7:10-kor indult a somorjai főállomásról.

Somorjától Dénesdig minden rendben ment, ám ez egyáltalán nem meglepő, itt viszonylag mindig simán halad a forgalom. A problémák általában Dénesden belül, 500 méterrel a község nevét jelző tábla után kezdődnek, a Dobré jablká nevű cégnél. A tapasztalt sofőrök tudják, hogy itt érdemesebb letérni I/63-as útról, és a kettő közül az egyik elkerülőutat választani, hiszen így értékes perceket nyerhetünk.

29 perc

A közlekedési tárca tehermentesítő terve azonban úgy tűnik, hogy működik. Az autóbusz, amellyel utaztunk, nem használta egyik elkerülőt sem, és így is probléma nélkül haladtunk át Dénesden.

Sima utunk volt Csöllén (Rovinka) is, holott a község előtt szintén hatalmas torlódások jellemzőek. A Dénesd–Csölle szakaszt, ami korábban több mint egy óráig tartott, az autóbusz alig 15 perc alatt tette meg.

Nem volt probléma Pozsonypüspökinél (Podunajské Biskupica) sem, pedig sokan úgy számoltak, hogy a dugó nem fog eltűnni, mindössze áttolódik Dénesdről a főváros peremére. Az első kisebb torlódásba a vereknyei (Vrakúňa) temetőnél futottunk bele, de itt is csak 2-3 perces araszolásról beszélhetünk. A belvárosban aztán már besűrűsödött a forgalom, a Főrévi (Prievozská) utcán már hosszabb kocsisor alakult ki, viszont a buszsávnak köszönhetően ezen is gyorsan átértünk. A főrévi megállón szálltunk le, a teljes út mindössze 29 percig tartott.

Ne bízzunk el magunkat

Még mielőtt azonban messzemenő következtetéseket vonnánk le az R7-es megnyitását illetően, érdemes figyelembe venni, hogy a nyári szünidő alatt jóval kisebb a forgalom, és sokan most töltik a szabadságukat is.

Az utazással kapcsolatos részleteket, valamint azt, hogy délután mennyire torlódik fel a közlekedés a kivezető utakon, lapunk holnapi számában olvashatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?