Meglepő helyi pártszövetségek

Az eddigi 40 ezer helyett a decemberi helyhatósági választások után Szlovákiában legfeljebb 25 ezer lesz a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek együttes száma.

Módosult ugyanis a községi önkormányzati törvény: a településeket lélekszám alapján csoportosították és meghatározták, hogy az egyes kategóriákon belül legalább hány képviselőt kell megválasztani, illetve legfeljebb mennyien lehetnek. (Lásd a mellékelt táblázatot!) A helyi önkormányzati képviselők országos összlétszáma 15 és 22 ezer között alakulhat, és december elején 2918 új polgármestert választunk.

A helyhatósági választásokkor is szövetkeznek a pártok, ám helyi szinten lehetnek meglepetések. Például a kassai kommunisták tegnap bejelentették: szívesen vennék és normálisnak tartanák az együttműködést a kereszténydemokratákkal, hiszen – Ján Karap, a KSS kassai képviselője szerint – a két párt irányadó dokumentumai – a kommunista kiáltvány és a biblia – „közel állnak egymáshoz”. Karap rámutatott: „A KSS a földön, a KDH a mennyben is királyságot akar, és így a választópolgár állandóan valamilyen királyságban lenne.” A regionális koalíciók nem feltétlenül tükrözik a kormánymodellt, sőt előfordulhat, hogy bár országos szinten együtt tudnak működni bizonyos pártok, helyi szinten már lehetnek nézeteltérések. Az SDKÚ, ANO, MKP és OKS pozsonyi kerületi szervezetei együttműködési szerződést írtak alá, mely szerint a helyhatósági választásokon közösen lépnek fel, viszont az ANO már nem támogatja e koalíció polgármester-jelöltjét. Az Új Polgári Szövetség ugyanis a KDH-val, DS-szel és a zöldekkel is szövetkezett, és közösen Andrej Ďurkovskýt javasolják polgármesternek, míg az SDKÚ, MKP és az OKS közös választottja Juraj Stern.

Nyitra megyében idáig csak a két nemzeti párt nyilvánította ki együttműködési szándékát, és a nemzetiek 31 képviselői széket szeretnének elfoglalni. Kassán egy SDKÚ–KDH–ANO–DS–MKP koalíció körvonalazódik, mely közös polgármseter-jelöltet akar indítani, bár a pártoknak még nem sikerült közös nevezőre jutniuk. (korp, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?