Meglepetés lenne, ha Mečiart meghívnák Kováč temetésére

Pozsony |

<p>Az önálló Szlovákia megalakulása óta eddig egyetlenegy állami temetést sem rendeztek.</p>

Nem létezik protokoll vagy előírás arra, pontosan hogyan kell kinéznie az országban egy állami temetésnek, kit kell meghívni, hogy kötelező-e felravatalozni az elhunytat vagy sem. Egyelőre az sem kizárt, hogy Michal Kováč volt köztársasági elnök csütörtöki temetésére Vladimír Mečiart is meghívják.

Kováč temetését egy, a kormány által kijelölt bizottság szervezi, amely legalább egy baklövést már most elkönyvelhet. A temetés időpontját ugyanis Jozef Tiso, a fasiszta szlovák bábállam elnökének születésnapjára tűzték ki. „Ez teljesen véletlen egybeesés. Abszurd, ha valaki valamilyen összefüggést keres a két esemény között. Nem tudom elképzelni, hogy a gyászszertartásokat csak olyan napokon lehetne megtartani, amikor nem született valamilyen fasiszta. Nem gondolom, hogy figyelni kellene Hitler szövetségeseinek születési dátumát, és ehhez igazítani a fontos társadalmi eseményeket” – mondta a topky.sk portálnak a Smer képviselője, Ľuboš Blaha.

Jozef Viskupič (OĽaNO–NOVA) szerint a temetés időpontját, tekintettel arra, hogy az önálló Szlovákia első államfőjéről van szó, nagyobb odafigyeléssel kellett volna kiválasztani. „Sajnálom, hogy a szervezők tudatlansága és hiányos történelmi ismeretük miatt ilyen szerencsétlen dátumon lesz a gyászszertartás” – mondta Viskupič.

A nyilvánosság szerdán búcsúzhat el a volt köztársasági elnöktől, aki 86 éves korában múlt szerdán halt meg szívelégtelenségben. A gyászszertartás első része csütörtökön a pozsonyi várban lesz, a gyászmenet ezután lekíséri a koporsót az elnöki palotába. A gyászmisét a Szent Márton-dómban fogják megtartani. Az egész gyászszertartást minden bizonnyal élőben fogja közvetíteni a közszolgálati szlovák televízió.

Mečiar meghívása nagy meglepetés lenne

Michal Kováč volt államfő temetésére meghívhatják Vladimír Mečiart is, ez azonban mégis valószínűtlen.

A kormány 2007-ben fogadta el az állami temetésekre vonatkozó rendeletet. Ebben viszont csak az áll, hogy egy ilyen temetésről a kormány dönt, a szervezés a kabinet által kijelölt bizottság feladata, amelynek kötelessége figyelembe venni az elhunyt személy hozzátartozóinak kívánságát. Egyéb protokollról, meghívottakról vagy a szertartás formájáról nem szól a rendelet.

A család akaratán múlik tehát, mennyire lesz nagyszabású a gyászszertartás, milyen lesz a szentmise, maga a temetés nyilvános lesz-e vagy sem. A hozzátartozóknak kellene jóváhagyniuk a vendégek listáját. Ami a külföldi vendégeket illeti, minimum a Szlovákiával határos országok államfőinek illene meghívót küldeni, illetve azoknak, akik együttműködtek Kováčcsal. Hivatalos vendégek lehetnek a jelenlegi szlovákiai közjogi méltóságokon kívül az ország volt államfői vagy miniszterelnökei is.

Meghívó Mečiarnak?

Eszerint a logika szerint Vladimír Mečiarnak is kézbesíteni kellene egy meghívót, annak ellenére, hogy Kováč legnagyobb politikai ellenfele volt. Konfliktusuk a köztársasági elnök fiának elrablásával végződött, a bűntettre Mečiar amnesztiát hirdetett. Mivel a temetés minden részletét a legközelebbi családnak kell jóváhagynia, Mečiar meghívása nagy meglepetés lenne. A meghívott vendégek névsorát mára kellene lezárni.

Göncz, Havel, Peresz

Azt, hogy a hozzátartozóknak van döntő szava a temetésnél, tavaly Magyarországon igazolta Göncz Árpád családja azzal, hogy a volt köztársasági elnök végrendeletére hivatkozva elutasította az állami temetést. Nem hivatalos értesülések szerint viszont a valódi ok Orbán Viktor és a Fidesz politikája elleni tiltakozás volt, a család nem akarta, hogy a temetésen részt vegyen a magyar kormányfő. A gyászszertartáson végül a magyar kormány egyetlen tagja sem mondott beszédet.

Tiltakozás és feszültség nélkül bonyolították le öt évvel ezelőtt Václav Havel volt államfő temetését. A szertartáson politikusok és meghívott vendégek százai vettek részt, köztük Bill Clinton volt amerikai államfő és Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter is.

Az idei év talán legnagyobb állami temetése Simon Peresz volt izraeli államelnöké volt szeptember végén. Szlovákiát Robert Fico, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte. Jelen volt Barack Obama amerikai és Mahmúd Abbász palesztin elnök is. Az izraeli média szakértői szerint idén még egy nemzetközi rendezvényen sem jelent meg egyszerre ennyi vezető a nagyvilágból, s Izraelben utoljára Jichák Rabin temetésén, 1995-ben volt jelen ennyi nemzetközi közjogi méltóság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?