Megkezdődött a toborzás

Pozsony. A viharos tempóban épülő Peugeot/Citroen autógyár ebben az évben legalább 400 munkaerőt vesz fel, az első gépkocsi 2006 januárjában hagyja el a futószalagot.

A Nagyszombatban épülő PSA Peugeot/Citroen francia autógyár eddig 110 munkaerőt vett fel, közülük napjainkban 35-en franciaországi továbbképzésen vesznek részt. Alain Baldeyrou, a nagyszombati nagyberuházás vezérigazgatója tegnap közölte: ebben az évben további, mintegy 400 főt vesznek fel, közöttük számos szerelőt, technikust és karbantartót. A 2006 januárjától próbaüzemelő társaság a termelés teljes felfutásától, azaz 2006 utolsó negyedévétől kezdve három műszakban mintegy 3500 főt fog alkalmazni. Az érdeklődők február óta a www.slovakia.psa-peugeot-citroen.com honlapon tekinthetik át az állásajánlatokat, sőt elektronikus módon is lehetőség nyílik a szükséges formanyomtatványok kitöltésére. Aki hagyományos módon szeretné megszólítani az autógyárat, az a következő címre írhat: PSA Peugeot Citroen, Hlavná 5, 917 17 Trnava.

Napjainkban a cég négy hatalmas gyártócsarnoka közül háromnak az építése folyik. A 24,3 ezer négyzetméternyi alapterületű présüzemen 2003 decembere óta dolgoznak, és az év végéig befejezik. A 65 ezer négyzetméteres hegesztő- és a 92 ezer négyzetméteres összeszerelő üzem építése 2004. február elején kezdődött, a 31 ezer négyzetméteres festőüzemnek pedig április végén látnak neki. Az összesen 700 millió eurót felemésztő nagyberuházás építésében közel 85 százalékban hazai cégek vesznek részt. Az autógyár üzembe helyezését követően évi 300 ezer gépkocsit állítanak majd elő Nagyszombatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?