Közélet

Megkérdeztük: Menyhárt és Bugár az összefogásról

Régiók Pártja Híd MKP néven az MKDSZ adná az MKP és a Híd közös választási pártját – döntött a két párt delegációja pénteken. Az összefogásról Menyhárt Józsefet és Bugár Bélát kérdeztük.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

2019. október 19. 16:57

Bugár Menyhárt
- Somogyi Tibor felvétele

Menyhárt József, az MKP elnöke

Miről szóltak az elmúlt napok tárgyalásai?

A két delegációnak arra volt mandátuma, hogy lehetőségekről és feltételekről beszéljen. Végül megegyeztek, hogy egy közös javaslatot küldenek a pártok elnökségei elé.

Ki lesz a listavezető?

Én úgy gondolom, hogy mikor még egy listát se hoztunk létre, még az sem biztos, hogy ezt az elnökségek jóváhagyják, korai lenne bárkinek is a listavezetői pozíciójáról beszélni. Még nem tartunk ott. Ha ez az idő elérkezik, úgy kell kiválasztani a listavezetőt, hogy az vállalható legyen mindenki számára.

Hogyan értékelik a pártban a javaslat megszületését?

Ez a következő napokban válik majd világossá, és kedden, amikor az elnökség döntést hoz, azt mindenkinek tiszteletben kell majd tartani. Bizonyosan lesznek olyan emberek, akik ezzel a döntéssel egyetértenek, és bizonyosan lesznek olyanok is, akik nem. Ezt tiszteletben tartjuk.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben kormányozzanak a Smerrel?

Ezzel kapcsolatban az MKP mindig elmondta a véleményét, és úgy gondolom, hogy ezt senkinek nem kell bizonygatnunk. Az MKP nyilatkozataiban mindvégig benne volt, hogy milyen irányba megy, és ha egységet alkotunk, a programalkotó feleknek és azoknak, akik ott lesznek a listán, mindenképp meg kell egyezniük abban, hogyan viszonyulnak a jelenlegi kormányhelyzethez.

Magára maradt az összefogásban a Magyar Fórum és az Összefogás

2019. október 19. 08:00

Magára maradt az összefogásban a Magyar Fórum és az Összefogás

Bugár Béla, a Híd elnöke

Miről szóltak az elmúlt napok tárgyalásai?

A három tárgyaló delegáció megegyezett egy javaslatban, amelyet az elnökségek elé terjeszt. Ha a két elnökség jóváhagyja a javaslatot, megnyitjuk a tárgyalásokat más pártokkal is. Azt kell látni, hogy az a két párt, amely között az elmúlt tíz évben óriási feszültség volt, és annak ellenére, hogy egy hónappal ezelőtt nem úgy nézett ki, hirtelen meg tud állapodni.

Ki lesz a listavezető?

Igen hamar szeretnének olyat tudni, amit még a közös megegyezést létrehozó pártok sem tudnak, ugyanis a listáról később fogunk egyeztetni. Ehhez azonban az kell, hogy a pártok megfelelő szervei egyetértsenek a választási párt létrehozásával. Ezt követi majd a program, a kampány előkészítése, és a végén jön csak a lista, amelyet az Országos Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

Mikor ül össze a párt elnöksége?

Valószínűleg jövő héten, de ez nem fontos. Az a lényeg, hogy ha mi döntést hozunk, arról tájékoztassunk, akárcsak arról, hogy mi lesz a következő lépés.

(szh, czg)

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Párkány

Az a legfontosabb, amit a gyerek kérdez

f

Felgyújtották a párkányi oltóközpont tábláját

fotó

Pozsonyban újabb tüntetések várhatók, Kotleba a főváros teljes lezárásával fenyegetőzik

Ivan Korčok

Korčok: Magyarország vezetői tartsák tiszteletben a Szlovák Köztársaságot

rendőrség illusztráció

A rendőrség lezárta a nyomozást a Marhapásztor-ügyben

Gyűrűk Ura

Tévésorozat készült a Gyűrűk Urából

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.