Megint módosítanák a KKA-törvényt

Kisebbségi Kulturális Alap kultminor
Pozsony |

A kormány szerdán elfogadta azt a Kisebbségi Kulturális Alapról (KKA) szóló törvény azon módosítását, amely értelmében az intézmény éves keretösszegét 200 ezer euróval növelnék meg.

Az alap így a jövőben összesen évente 8,2 millió euróval rendelkezne, ennek az összegnek az eddigi öt helyett hat százalékát, az az 492 000 eurót költhet a működésére. A módosítás értelmében a működési költségekre fordítható összeg a korábbi évekhez képest 92 ezer euróval növekedne. A 200 ezer euró fennmaradó részét az egyes kisebbségek számára a vonatkozó törvényben meghatározott százalékok szerint kellene rendelkezésre bocsátani, így a működési költségek nagyobb aránya miatt az egyes nemzetiségek által megpályázható keret lényegében nem változna. A magyar nemzetiséghez például az 53 százalékos, a romához pedig a 22,4 százalékos értéket rendelték. A többi 11 nemzetiséghez és a kultúrközi párbeszédre szánt forrásokhoz jóval kisebb százalékot rendel a KKA-ról szóló jogszabály. 

A törvénymódosítást, melyet koalíciós képviselők nyújtottak be, jóvá kell még hagynia a parlamentnek is. Amennyiben ez megtörténik, idén március elsejétől léphet hatályba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?