Megegyezett az orvosokkal a VšZP

Pozsony |

Több mint fél év után végül megegyezett az Általános Egészségbiztosító (VšZP) és a Rendelői Szolgáltatók Szövetsége (ZAP) az új szerződésről, így a biztosító ügyfeleinek nem kell fizetniük az ellátásért a szövetség orvosainál.

 

Ľubica Hlinková, a VšZP vezérigazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján közölte, a ZAP orvosai az utolsó pillanatban aláírták a biztosító által kínált szerződést, így a járóbeteg-ellátásban kialakult kellemetlen helyzet csaknem 6 hónap után megoldódott. „Nagyon elégedett vagyok, hogy végre sikerült megegyeznünk. A szerződést 4 orvos kivételével mindenki aláírta” – jelentette ki a VšZP vezérigazgatója. Ezeknél az orvosoknál a VšZP ügyfeleinek továbbra is fizetni kellene az ellátásért, ezért a biztosító tájékoztatni fogja az érintett betegeket a lehetőségeikről. Hlinková szerint a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy a betegek más orvost keresnek.

 

Zuzana Dolinková, a ZAP ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, az említett négy orvos külön kérvényezte, hogy az ő nevükben ne szerződjön a szövetség. „A ZAP a betegek érdekeit tartja szem előtt, ezért döntöttünk úgy, hogy elfogadjuk a feltételeket” – tette hozzá Dolinková.

Az új szerződés jövő év márciusáig érvényes. Hlinková elmondta, a tárgyalások itt nem állnak le, hiszen a szerződés aláírása előtt a ZAP egyik követelése az volt, hogy biztosító a következő hat hónapban jelentős mértékben változtasson a szerződések kidolgozásának módszerén. „Megígérhetem az összes ügyfelünknek, hogy ilyen helyzet még egyszer nem fog előfordulni. Az Általános Egészségbiztosító célja, hogy minden egyes beteg megfelelő orvosi ellátásban részesüljön, és az orvosok is elégedettek legyenek. Ezért minden orvosi szervezettel tárgyalni fogunk, és remélhetőleg sikerül úgy átformálnunk a mostani rendszert, hogy az mindenkinek megfeleljen” – közölte a VšZP vezérigazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?