Megcsonkított „státusgyermek”

„Az ötlet Duray Miklóstól származik, az MKP pedig teljes mellszélességgel kiállt a státustörvény mellett.” Somogyi Tibor felvételeÖn a kedvezménytörvény egyik atyja. Az elmúlt hónapok történéseinek tükrében milyennek látja „gyermekét”?

Ezt a „gyermekemet” az elmúlt parlamenti időszak végén egy kicsit megcsonkították. A bántalmazást azonban túlélte, és bízom benn, hogy előbb-utóbb fel fog gyógyulni, és újra működni fog minden szerve. Összességében a státustörvénynek a jelentőségét abban látom, hogy jogszabályi szinten és mélyreható módon rendezte az anyaország és a határon túli nemzetrészek kapcsolatát. Elindított egy olyan összeurópai párbeszédet, amelynek az eredményeként ma már Európában elfogadott, hogy az anyaországoknak van módjuk arra, hogy szerepet vállaljanak a határon túli nemzetrészeiknek a megmaradásában. Mielőtt a státustörvény megszületett volna, ez a fajta tudatosság nem létezett. Az a tudatosság, hogy a kisebbségek megmaradását nem csupán az állampolgárságuk szerinti állam, hanem az anyaországuk is szolgálja, ma már nemcsak gyakorlatilag nyilvánvaló, hanem jogilag és politikailag is elfogadott dologgá vált.

Aztán jött a Velencei Bizottság...

Nem mondom, hogy a Velencei Bizottság álláspontja – amely megítélésem szerint végül is igazolta a státustörvény mögötti megfontolásokat – kőbe vésett törvény. Mert lehet vitatkozni, hogy amit az Európa Tanácsnak ez a szakértői szerve mondott, az helyes-e vagy sem. Mi eredetileg azt akartuk, hogy a határon túli magyar közösségek adjanak ajánlást arra vonatkozóan, hogy ki kapja meg a magyarigazolványt és ki nem. A Velencei Bizottság azt mondta, ajánlást ne tegyen, csak tájékoztatást adjon a magyar államnak. Ez etatista szemlélet a bizottság részéről, mivel nem ismeri el a nemzeti kisebbségeknek a kollektív szubjektivitását. Az európai jogfejlődésben még előttünk álló feladat, hogy a nemzeti kisebbségeknek a politikai szubjektivitása, vagyis autonómiája az európai jogi-politikai gondolkodásban elnyerje azt a helyet, amelyet egyébként a nyugat-európai jogi és politikai gyakorlatban már élvez. Ne feledjük el, hogy ahol Európában megnyugtató módon rendezték a kisebbségi kérdést, ott autonómia van. Innentől fogva nem hiszem, hogy komolyan, jogilag megalapozottan lehetne érvelni a határon túli magyarok autonómiája ellen sem. Azonban a Velencei Bizottság irányában tett engedmények nem mutatkoztak elegendőnek ahhoz, hogy Szlovákia elfogadja a státustörvényt, még ebben a megcsonkított formában sem. A nyilatkozat, amelyet a szlovák kormány tett, hogy tanulmányozzák a román–magyar megállapodást, hordoz esélyt arra, hogy a szlovákokkal is meg lehet lesz végre állapodni ebben a jogszabályban. Itt lenne már az ideje lassan, hogy túl legyünk ezen a témán, mert az a fajta vita, amely az elmúlt egy-két évben kibontakozott, szemmel láthatóan visszavetette a magyar–szlovák kapcsolatokat a mečiari időszak színvonalára. A szlovák politika mintha azt érezné feladatának, hogy látványosan, a nemzetközi színtéren is akadályozza a magyar diplomáciai erőfeszítések megvalósulását.

Mi lesz Ön szerint az oktatási-nevelési támogatásokkal?

Úgy tudom, az a magyar kormány álláspontja is, hogy az oktatási-nevelési támogatás jusson el a családokhoz. Fontos, hogy az egyénekhez jusson el, és ők érzékeljék, hogy a gyermekeik identitásának megőrzését támogatja az anyaország, és ez anyagilag is kifejezésre jut. Mi nem ellenezzük, hogy az iskola is kapjon támogatást, mert az is fontos. Bár szerintem ez a szlovák állam feladata, mert a magyarok is fizetik az adót Szlovákiában. Az iskolák fenntartása állami feladat, és Szlovákia sem szegényebb ország, mint Magyarország. A nemzetiségi iskoláknak ugyananynyi támogatást kell kapniuk, mint a többségieknek. Ugyanakkor a magyarok számára szemmel láthatóan problémát jelent, hogy a gyermekeiket magyar iskolába küldjék. A szlovákiai magyar iskolások 30 százaléka nem jár magyar iskolába. Az asszimilációnak egy nagyon erős eszköze, hogy többségi oktatási intézménybe járnak a gyerekek. Ezért a nemzetiségi iskolarendszernek és a kisebbségek megmaradásának nagyon fontos feltétele, hogy a szülők magyar iskolába járassák a gyerekeiket. Azt kell eldöntenie mindenkinek, hogy értéknek tekinti-e a kisebbségek létét a saját országában. Ha igen, akkor tenni kell azért, hogy ezek a kisebbségek spontán módon ne szűnjenek meg asszimilációval vagy elvándorlással. Ezért pozitív diszkriminációra van szükség.

Nem gondolja, hogy a kedvezménytörvény destabilizálta a közép-európai országokat és végeredményben a Fidesz választási vereségéhez is hozzájárult?

Nem hiszem. Azt sem hiszem, hogy Mikuláš Dzurinda azért nyerte meg a választásokat, mert nagyon szlovák módon viselkedett volt a státustörvénnyel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy az etnikai tényező döntő módon befolyásolná a választói magatartást, különösen Magyarországon nem. A magyarországi embert egyszerűen nem érdekli, mi történik a határon túli magyarokkal. Tudom, hogy nehéz elhinni, de tízmillió magyar egyáltalán nem figyel arra, mi történik odaát. Ez nem az ő konfliktusuk. A kedvezménytörvény nem destabilizálhatja Európát, mert csak Szlovákia beszél állandóan a státustörvényről. A szlovák közvélemény nem tudja megemészteni a jogszabályt. Ez az egész nem is magyarországi, hanem szlovák probléma, ami a szlovák politikai pártok különbözőségéből ered, a kereszténydemokraták, Dzurindáék, Mečiarék viszonyából az MKP-hoz. A Magyar Koalíció Pártja volt ugyanis a kedvezménytörvény kezdeményezője. Maga az ötlet Duray Miklóstól származik, az MKP pedig teljes mellszélességgel kiállt a státustörvény mellett. Nem mondom, hogy nincs más politikai erő Szlovákiában, amelyik osztaná a demokratikus és szabad piaci értékeket, de bizonyos, hogy a magyar párt a demokrácia bajnoka Szlovákiában. Nem hiszem, hogy egyetlen politikai erő is elmondhatná magáról, hogy jobban elkötelezte volna magát a demokrácia mellett, mint az MKP. Ezért hiszem, hogy ez belpolitikai probléma.

Mivel magyarázható, hogy a kedvezménytörvényt úgy fogadták Szlovákiában, ahogy?

Van egy hipotézisem. Ha a Fidesz megnyeri a választásokat 2002 áprilisában és Dzurinda megnyeri a választásokat szeptemberben, akkor októberben megvan a megállapodás. És akkor régen túl lennénk az egészen. Hosszú éveken keresztül nagyon látványosan működött a politikai kapcsolat Orbán és Dzurinda között. De sajnos Magyarországon Medgyessyék nyertek, és nem sikerült megegyezni Pozsonynyal. Részben azért, mert a magyar kormány azt mondta, úgy fogjuk módosítani a státustörvényt, ahogy a szomszédok akarják. Ezért kellett megváltoztatnunk az Orbán–Nastase megállapodást is, mert a románok még kitaláltak öt teljesen új dolgot, amely nem volt benne a paktumban. ĺgy aztán a szlovákoknak is újabb ötletei támadtak, hogy még mi mindent kellene megváltoztatni. A szlovákok abban különböztek a románoktól, hogy a románok megmondták, mit akarnak, és azt a magyar parlament elfogadta. A szlovákok nem mondták meg, mit akarnak, csak kategorikusan annyit mondtak, hogy helyezzük hatályon kívül az egészet. ĺgy nem lehet kompromisszumot kötni. Még egyszer hangsúlyozom, problémák csak Szlovákiával vannak. Megoldás pedig egyelőre nincs. Én örülnék, ha a szocialisták meg tudnának állapodni Szlovákiával. A közös feladatok megoldását ugyanis nagyon fékezi ez a probléma.

Mire alapozza a feltételezést, hogy ha Mikuláš Dzurinda mellett Orbán Viktor is győz, meg tudtak volna egyezni?

Szerintem azért nincs megállapodás, mert a magyar kormány a választási kampány tárgyává tette a státustörvényt, és ezt a gyengeséget megérezte Dzurinda. Mi érzékeltük a szlovák oldalon a megegyezésre való hajlandóságot, és mi akkor meg is tudtunk volna velük egyezni. Ezt nagyon nagy bizonyossággal tudom mondani.