Megalakul a Szövetség? Az MKP oldalán pattog a labda

szövetség illusztráció
Pozsony |

Úgy tűnik, körvonalazódik már az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülési folyamatának a végső menetrendje, október elején lehet a Szövetség alakuló közgyűlése. A pártegyesítési folyamatban ennek ellenére még mindig sok a lehetséges buktató.

A három szereplő az elmúlt időszakban is egyeztetett azokról a feltételekről, amelyeket az MKP Országos Tanácsa (OT) szabott a közös szubjektum létrehozása kitételeként. Most egy megállapodástervezet került az asztalra, amelyet az Összefogás és a Híd már elfogadott, az MKP elnöksége pedig hétfőn tárgyal róla. Bár a pártegyesítésről az utolsó szót az egyes szereplők közgyűléseinek kell kimondania, politikai értelemben az MKP hétfői elnökségi ülése ebből a szempontból mégis nagyban meghatározza az Országos Tanácsuk és végső soron a kongresszusuk álláspontját is. Úgy tudjuk, a tervezet az MKP meghatározó személyiségeinek elfogadható lehet, abba ugyanis bekerült az elődpártok programjára való hivatkozás. A Híd és az Összefogás már nem akar újabb tartalmi pontokról egyeztetni, a megállapodást késznek tekintik.

A menetrend
A pártegyesítés formális folyamata szerint az Összefogás szeptember 11-én tartja a közgyűlését, ahol várhatóan a Szövetség alapdokumentumára cserélik az alapszabályukat, így ez a párt adja a közös szereplő jogi kereteit. Szeptember 19-én ülésezik az MKP OT, amely dönt arról, hogy a megállapodástervezet kielégíti-e a nyáron megfogalmazott kitételeket. Még aznap délután tervezik megtartani az MKP kongresszusát, amely az OT pozitív döntése esetén feloszlathatja a pártot és kimondhatja a Szövetségben való fúziót. A Híd szeptember 25-ére hívta össze a közgyűlését, ahol a párt ugyancsak megszűnhet és a Szövetségben létezik tovább. A közös párt alakuló kongresszusát így leghamarabb október első, vagy második hétvégéjén tarthatják.

A feltételek
Ahogy arról beszámoltunk, az MKP Országos Tanácsa (OT) még júniusban a közös szubjektum létrehozása kitételeként több feltételt szabott. Akkor a Beneš-dekrétumok ügyét, a magyar nyelv párton belüli használatát, a területi autonómia és a közös párt alelnökének kérdését nyitotta újra az MKP. Az elmúlt időszakban a feleknek egy olyan megállapodástervezetet sikerült kitárgyalnia, amely az autonómia kérdésében azt mondja ki, egy közigazgatási reform során az országnak a természetes régiók szerinti felosztását szeretnék elérni. Mindezt úgy, hogy a kisebbségek jogállásának meghatározásakor a legjobb európai példákat vegyék alapul, illetve megerősítsék a nemzetiségek önigazgatásának elemeit az önkormányzatok és az állami hivatalok rendszerében. Úgy tudjuk, a tervezetbe az autonómia kérdésével kapcsolatban bekerült az elődpártok programjára, így az MKP önkormányzatiság-tervezetére és a Híd Polgári Víziójára való utalás, de a még 2012-ben a két párt és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által aláírt Kisebbségi Minimum is.

A Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban a tervezet azt tartalmazza, a közös párt meg szeretné szüntetni a kollektív bűnösség elvét. Elkerülhetetlennek tartják, hogy a történelmi igazságtalanságok kérdését lezárják, de ezt minden érintett fél bevonásával szeretnék elérni. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szereplők arról is megállapodtak, a Szövetség tárgyalási nyelve a magyar lesz, de szükség esetén a párt adott szerve dönthet úgy, más nyelvet választ. A párton belüli kommunikációban minden tag használhatja az anyanyelvét, a tolmácsot és a fordítást a Szövetségnek kell biztosítania. A tervezetnek ugyancsak része az MKP OT által szabott azon feltétel, mi szerint a közös párt Összefogás által jelölt alelnökének tisztségét nem illetik a szakmai jelzővel.

Háromból ketten elfogadták
A kérdéses megállapodás-tervezetet az Összefogás és a Híd már elfogadta, az MKP elnöksége hétfőn tárgyal róla. Sólymos László, a Híd elnöke lapunknak azt mondta, olyan szövegtervezetről van szó, amit korábban már az MKP vezetése is ebben a formában jóváhagyott. Megismételte korábbi álláspontját, miszerint a területi autonómia az ő olvasatában nem része a feltételrendszernek, de egy természetes régiókra épülő, akár magyar többségű megyét elfogadhatónak tartanak. Sólymos reméli, az MKP nem akar újabb feltételeket szabni. „Ha valaki újabb feltételeket akar szabni, akkor nagy valószínűséggel nem fog megalakulni az egységes magyar párt” – mondta a Híd elnöke. Arra azonban nem tudott válaszolni, mi következne akkor, ha valamilyen oknál fogva nem jönne létre a Szövetség. Kijelentette, a Híd szeptember 25-én mindenképpen megtartja a kongresszusát.

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke úgy nyilatkozott, szerinte sikerült mindenki számára kielégítő megoldást találniuk. „Az Összefogás elnöksége ezeket a javaslatokat már jóváhagyta” – tette hozzá. Sólymoshoz hasonlóan arról beszélt, újabb feltételekkel már nem fognak foglalkozni. „A szeptemberi megalakulás időpontjához tartjuk magunkat, minden téma bőven végig volt tárgyalva és le lett zárva korábban” – magyarázta. Mózes szerint az általuk jelölt alelnök tisztsége, a szakmai jelző hiánya ellenére, a Szövetség tartalmi munkájának az irányítása lesz. „Az Összefogás szeptember 11-én tartja közgyűlését, ahol elfogadja az új alapszabályt. Ennek részét fogják képezni a most elfogadott utolsó változtatások is” – mondta Mózes.

Úgy tudjuk, hogy az MKP meghatározó személyiségeinek elfogadható kompromisszum lehet a megállapodástervezet jelenlegi formája. Kerestük a pártot, hogy a hétfői elnökségi ülésükről és arról kérdezzük, hogy a párt Országos Tanácsa által támasztott feltételeket kielégíti-e a fenti megállapodás-tervezet, de lapzártáig nem kaptunk választ. A párt alelnöke, Berényi József azt azonban elmondta, szerinte az alapvető célkitűzéseknek, a párt programjának kiindulópontjainak a mostani megszövegezése már sokkal elfogadhatóbbak számára és az egész MKP számára, mint a megállapodás nyár eleji feltételrendszere. „Megérte még egyszer körbejárni ezeket a témákat” – tette hozzá, de nem árulta el, hogyan szavaz majd az elnökségük hétfői ülésén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?