ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓNagyszombat. Továbbra is nyitott, hogy ki lesz a Smer megyeielnök-jelöltje Nagyszombat és Pozsony megyében, a párt kongresszusa csak a többi megyére vonatkozóan erősítette meg az elnökjelölteket.
Még titok a pozsonyi és a nagyszombati jelölt
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Nagyszombat. Továbbra is nyitott, hogy ki lesz a Smer megyeielnök-jelöltje Nagyszombat és Pozsony megyében, a párt kongresszusa csak a többi megyére vonatkozóan erősítette meg az elnökjelölteket. A Smer öt megyében a jelenlegi megyei elnököket indítja újra, Trencsén megyében Jaroslav Baška korábbi védelmi minisztert, parlamenti képviselőt jelöli a megyeelnöki székbe. Robert Fico szerint a két fennmaradó megyében speciális helyzet állt elő: Nagyszombat megyében a jelenlegi elnököt, Tibor Mikušt a HZDS jelölte, igaz, a Smer támogatásával, Pozsony megyében pedig Pavol Frešo (SDKÚ) nyert egyedüli ellenzékiként. „Ez a helyzet sok tárgyalást kíván, azt akarjuk, hogy jelöltünket más pártok is támogassák” – jelentette ki Fico. Megerősítette, már kiválasztották a jelölteket. A kongresszuson Fico megdicsérte kormánya eddigi munkáját. „Szlovákiának erős kormányra van szüksége, amely nem fél a döntések meghozatalától. Nem tétovázunk, tesszük a dolgunkat” – állította a kormányfő. Szerinte nem bosszantják felesleges vitákkal a társadalmat, mint az előző kabinet. (SITA, lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.