A választáson elért eredményért járó támogatást, amely a Magyar Közösségi Összefogás számláján landolt, a választási párt nem utalhatja tovább.
Még nem nyilvános, hogyan osztották el a magyar pártok a teljes állami támogatást
Az MKÖ a választási eredménye alapján valamivel több mint 1,3 millió euró állami támogatást kapott már, és hasonló összegre számíthat a választási ciklus hátralevő részében is. A pénzen az együtt induló MKP-nak, Összefogásnak és Magyar Fórumnak kell osztozkodnia. Egyelőre nem nyilvános az elszámolás.
A tavalyi parlamenti választáson a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) választási párt, amelynek a listáján indult az MKP és a Magyar Fórum is, 3,9 százalékos eredményt ért el. Ezzel ugyan a formáció listáján induló jelöltek a törvényhozásba nem jutottak be, de mivel a választási párt átlépte a 3 százalékos küszöböt, a szubjektum jogosulttá vált az állami párttámogatásra. Ennek értelmében 2020-ban az államkassza valamivel több mint 1,3 millió eurót utalt el az MKÖ, vagyis az Összefogás számlájára. A választás előtt a három együtt induló párt abban állapodott meg, hogy ezt a pénzt a választási eredménnyel, vagyis az egyes szereplők jelöltjei által szerzett preferenciaszavazatok számával arányosan osztja el egymás között. A „kasszát” kezelő Összefogásnál, de az MKP-nál és a Magyar Fórumnál is az iránt érdeklődtünk, hol tart a források szétosztása, illetve mire költötték a pénzt. Bár a támogatás felhasználásának pontos dokumentációja egyelőre nem nyilvános, a három párt megerősítette, a választási kampány költségeit már rendezték egymás között.
Mennyi az annyi?
Az állam a legalább 3 százalékos eredményt elérő pártoknak két típusú támogatást ad. Egyrészt nem sokkal a voksolást követően megkapják annak a közpénznek nagyjából a felét, amelyre az egész négyéves választási ciklus alatt igényt tarthatnak. Ez az MKÖ választási párt esetében hozzávetőlegesen 1,23 millió euró. Ezt az összeget a választáson elért eredményből számolják ki, minél több szavazatot szerez egy párt, annál több pénzt kap. Másrészt a politikai szubjektumok az államtól kapott támogatás másik felét négy év alatt négy részletben kapják meg. Ez az ún. működési támogatás. Az MKÖ esetében ez 2020-ban 76 ezer, 2021-ben és 2022-ben 307 ezer, 2023-ban 538 ezer eurót tesz ki. A választási párt tavalyi, valamivel több mint 1,3 millió eurós állami támogatása a választáson elért eredmény alapján járó kb. 1,23 millió euróból, valamint a működésre kapott kb. 76 ezer euróból tevődik össze.
Nászaly Gábor, az Összefogás pártigazgatója lapunknak elmondta, hogy a választási eredmény alapján kapott 1,23 millió euró túlnyomó többségéből a kampányra felvett hiteleket törlesztették. A választási párt listáján induló politikai partnerek, jelöltek ugyanis legnagyobbrészt az MKÖ-nek adott kölcsön formájában adták össze a kampányhoz szükséges összeget, nyilatkozta Nászaly. A pártigazgató szerint ezeket, az egyébként néhány százalékos kamatra adott hiteleket, már mind törlesztették. A kampánykiadásokat pedig az MKÖ transzparens számláján vezették. Erre a számlára a 2019-es megalapítása óta valamivel több mint 1,13 millió euró érkezett be és gyakorlatilag a teljes összeget ki is fizették róla. A számlán jelenleg 15 euró 65 cent van.
Mennyi maradt?
A belügyminisztérium nyilvántartásában az szerepel, hogy a választási párt 1 036 509 eurót költött a kampány során, aminek a kisebb részét, az MKÖ honlapja szerint valamivel kevesebb mint 37 ezer eurót, a választási párt vissza nem térítendő adományként kapta. Arra a kérdésre, hogy az 1,23 milliós tételből a kölcsönök visszafizetése után mekkora összeg maradt fent, Nászaly úgy válaszolt, ez belső könyvelési adat, ezért erről nem tud nyilatkozni, de a párt által készített éves auditban ez is benne lesz majd. Ezeket a pénzügyi beszámolókat a politikai pártok a belügyminisztériumnak kötelesek elküldeni, amely aztán a honlapján közzéteszi azokat. A pártigazgató arról sem adott felvilágosítást, hogy ezeket a forrásokat szétosztották-e már a listán induló szereplők, illetve, hogy mekkora összegekről van szó. Nászaly azonban kijelentette, az állami támogatás szétosztásával kapcsolatban ahhoz fogják magukat tartani, amiben a közös listán induló pártok és jelöltek a választás előtt megállapodtak.
A megszerzett szavazatok alapján utalt támogatás elköltésére vonatkozó adatok tehát most nem nyilvánosak, de a kampány során az MKÖ listáján induló szereplők arról beszéltek, hogy a jelöltjeik által elért preferenciaszavazatok összegével arányosítják majd azt, kinek mennyi pénz jut. A pártigazgató ennek megfelelően a működésre kapott támogatásról elmondta, a 2020-as 76 ezer euró állami forrást a listán induló szereplők jelöltjei által elért eredménnyel arányosan osztják szét. Nászaly szerint az Összefogás például bérleti díjra, technikai felszerelésre, az alkalmazottak bérére, kisebb rendezvényekre és online reklámra költött már.
A számlák rendezve
Az állami pártfinanszírozással kapcsolatban megkerestük Biró Lászlót, az MKP pártigazgatóját, aki elmondta, a törvények nem teszik lehetővé, hogy a választási párt egyszerűen átutalja nekik a működési támogatás rájuk eső részét. „Keressük a legjobb megoldást a problémára, de erre is az egyesülés jelentené az igazi megoldást, hiszen akkor közös lenne a kassza” – fogalmazott. Azt is elmondta, az MKP még nem használt fel az MKÖ-nél lévő működési forrásokat. Hozzátette, az MKÖ választási pártnak évente utalt, átlagosan 307 ezer eurós működési támogatásból az ő részük hozzávetőlegesen annak a kétharmada. Ez átlagosan évi 210 ezer euró körüli összeg. Bíró arról is beszélt, az MKP tavaly még a 2016-os választási eredményük után járó állami támogatásból működött.
Az államkasszából az MKÖ-nek a választási eredmény alapján utalt 1,23 millió euró kapcsán pedig azt nyilatkozta, tudomása szerint ezt az összeget a pártok már rendezték egymás között. Bíró csak a tavaly júliusi kongresszus után látja el az MKP pártigazgatói tisztségét, és szerinte a rendezésre ezt megelőzően került sor. Megerősítette, hogy az MKÖ választási párt már törlesztette feléjük azt a hitelt, amit az MKP adott kölcsön a kampányra. Egyébként az MKP úgy jutott ehhez a forráshoz, hogy jelzáloghitelt vett fel a székházára. Bíró szerint már ezt is visszafizették.
Óriásplakátokra költöttek
Simon Zsoltnál, az MKÖ-listán induló Magyar Fórum elnökénél is érdeklődtünk, hogyan használják fel az állami pártfinanszírozás rájuk eső részét. „A Magyar Fórum és az MKÖ között a múlt év teljesen le van zárva” – monda Simon a pénzügyekről azzal, hogy nagyjából 200 ezer eurót adtak kölcsönként az MKÖ választási pártnak a kampányuk finanszírozására. Az MKÖ pedig a választási eredmény alapján utalt támogatásból ezt törlesztette feléjük. „Ezen felül, a karikák alapján járó összeg 35 ezer euró” – mondta a Magyar Fórum vezetője arra utalva, hogy a támogatás fennmaradó részét az egyes pártok jelöltjei által gyűjtött preferenciaszavazatok arányában osztják el.
Simon kitért arra is, hogy az összeget az érvényes jogszabályok szerint nem költhetik el közvetlenül, formálisan az MKÖ a Magyar Fórum ajánlásával használja azt fel. A pártelnök elmondta, a pénzt ilyen módon egy médiakampányra, így óriásplakátokra, szórólapokra költötték el. „Amit összekötöttünk a népszámlálást megelőző kampánnyal is, mindenkit arra buzdítunk, büszkén vallja be, hogy magyar” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.