Még mindig utálják a külföldieket Szlovákiában

Pozsony |

<p>Sok negatív sztereotípia él aktívan a mai napig is a szlovák állampolgárokban a külföldiekkel kapcsolatban – derül ki az IOM Nemzetközi Migrációs Szervezet felméréséből.</p>

Ezek közül a három leggyakoribb a következő: a külföldiek elveszik a helyiek munkáját, veszélyes betegségeket terjesztenek, és bűncselekményeket követnek el.

Zuzana Vatráľová, az IOM munkatársa szerint ezek téves alapfeltevéseken alapszanak. „Szlovákia történetében még nem volt példa arra, hogy külföldiek járványos betegségeket terjesztettek volna. A bűnügyi statisztikák azt sem igazolják, hogy a bevándorlók több bűncselekményt követnének el, mint a külföldiek” – mondta.

Az sem igaz, hogy a külföldiek a helyiek elől vennék el a munkalehetőséget, mivel a szlovákiai munkáltatóknak egyszerűbb, ha szlovák állampolgárt alkalmaznak.

Az IOM megbízásából készített Focus-felmérésből az derült ki, hogy a szlovák állampolgárok mintegy fele így gondolkodik a külföldiekről. Minden második megkérdezett azonban úgy véli, hogy a külföldiek pozitívumot jelentenek az ország számára.

Az IOM Nemzetközi Migrációs Szervezet genfi központú kormányközi szervezet, amely 1951-ben alakult. Jelenleg 120 teljes jogú tagállamot, 19 megfigyelői státusszal rendelkező államot, illetve 70 nemzetközi szervezetet foglal magába. Nemzetközi kormányzati szervezetként az IOM alapelve, hogy a humánus és szervezett keretek között zajló migráció egyaránt szolgálja a migránsok és a társadalom érdekeit. Az IOM főbb szolgáltatási területei: a kormányok közötti technikai együttműködés elősegítése, a migránsok egészségügyi ellátása, önkéntes hazatérő és reintegrációs programok, migrációs információs kampányok, humanitárius katasztrófák elhárítására és válságkezelésre irányuló programok, tudományos kutatások a migráció témakörében, az illegális migráció megfékezésére és az emberkereskedelem visszaszorítására irányuló programok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?