Még mindig tart a patthelyzet az orvosok és a miniszter között

A képen látható Peter Visolajský és az egészségügyi minisztérium egymásnak ellentmondó információkat közölnek. Előbbi állítja, a szakszervezet számára a béremelés elhanyagolható kérdés, nekik elsősorban a memorandum teljesítése a fontos, amit a tárca még
Pozsony |

Egyre feszültebbé válik a viszony Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter és az Orvosszakszervezet (LOZ) képviselői között. A felek már hetek óta tárgyalnak, de az álláspontok nem közelednek, sőt, legutóbb már hazugsággal vádolták egymást. Az orvosok felmondási ideje december végén lejár.

Az Orvosszakszervezet és az egészségügyi tárca közti vita szeptember végén került előtérbe, amikor a konszolidációs csomag bejelentése után az orvosok belengették a tömeges felmondás lehetőségét. A megszorító intézkedések ugyanis az egészségügyi dolgozók bérét is érintik, és bár az eredeti tervek szerint több szakirány is alacsonyabb béremelésre számíthatott volna a jövő évtől, tárgyalások útján sikerült elérni, hogy az orvosokon kívül senki se érezze meg konszolidációs csomagot, végül pedig az orvosok bércsökkenését is sikerült enyhíteni.

A szakszervezet azonban nem érte be ennyivel. Peter Visolajský, az LOZ vezetője azt állítja, a konfliktus nem szeptemberben kezdődött. Elmondása szerint ők már hónapok óta nyomást gyakorolnak a minisztériumra, de nem a fizetések miatt, hanem mert az új kormány nem teljesíti annak a memorandumnak a feltételeit, amelyeket az orvosok még Eduard Heger kormányfővel írtak alá 2022-ben. A memorandum a fizetésemelés mellett az egészségügy rendszerszintű problémáit hivatott megoldani, a munkaerőhiánytól kezdve az orvostanhallgatók oktatásáig. Visolajský szerint a fő probléma az, hogy Robert Fico (Smer) miniszterelnök negyedik kormánya nem tesz meg mindent azért, hogy a memorandumban vállalt kötelezettségeket teljesítse, ez pedig az egészségügyi rendszer összeomlásához fog vezetni.

Valaki hazudik

Emiatt az orvosok október végén beadták a felmondásukat, az akcióhoz több mint 3300-an csatlakoztak. A legtöbbjük felmondási ideje december végén jár le, tehát eddig van ideje a kormánynak arra, hogy rendezze a kialakult helyzetet.

A tárgyalások már szeptember óta tartanak, de a felek továbbra sem tudtak dűlőre jutni. Sőt, az érintettek kijelentései alapján úgy tűnik, a helyzet egyre feszültebbé válik. Šaško szerdán arról beszélt, az egészségügyi minisztérium a memorandum 90 százalékát vagy már teljesítette, vagy pedig dolgozik a követeléseken, az egyedüli problémás pont a béremelés. A tárcavezető kiemelte, szó sincs arról, hogy jövőre csökken a fizetésük, mindössze annyi történik, hogy a bérük nem havi 253 euróval, hanem 164 euróval lesz magasabb.

Visolajský csütörtökön azt nyilatkozta lapunknak, a miniszter hazudik, amikor azt állítja, hogy a minisztérium a tiltakozó orvosok követeléseinek 90 százalékát teljesíti. Úgy fogalmazott, a memorandum pontjainak egy részét még az előző kormány teljesítette, más pontokkal kapcsolatban pedig Šaško úgy terjeszt be javaslatokat a kabinet és a parlament elé, hogy a szakszervezetnek nincs is lehetősége véleményezni azokat. Visolajský szerint ezt nem lehet konstruktív párbeszédnek nevezni. Ismét megerősítette, a béremelés számukra nem kulcsfontosságú téma.

Ehelyett szerinte az orvostanhallgatók képzését kellene megreformálni, például úgy, hogy az EU-s előírásokkal összhangban lerövidítik bizonyos szakorvosi képzések időtartamát. Az LOZ vezetője szerint ezzel lehetne meggátolni, hogy a frissdiplomás orvosok ne azonnal Csehországba menjenek dolgozni, ahol rövidebb idő alatt nagyobb fejlődést tudnak elérni a karrierjükben, mint itthon.

Bérkérdés?

Az egészségügyi minisztérium pénteken közleményben reagált Visolajský kijelentéseire. Továbbra is kitartanak azon állításuk mellett, hogy a memorandumban foglaltak 90 százalékát már vagy véghez vitték, vagy pedig dolgoznak rajta. Az LOZ elnökének állításait a szakorvosi képzések lerövidítéséről félrevezetőnek nevezték. Hangsúlyozták, a képzések időtartamát olyan szaktekintélyek állítják össze, akik már hosszú évek óta az adott szakirányban dolgoznak, és az optimális időtartam során figyelembe veszik a nemzetközi előírásokat, valamint a szlovák egészségügy lehetőségeit is. Nem tartják korrektnek a szakszervezet részéről, hogy megkérdőjelezik a szakemberek döntését, hiszen az elsődleges szempont a hazai páciensek egészsége és biztonsága.

A tárca állítja, az orvosoknak már nincsen semmilyen oka arra, hogy ne vonják vissza a felmondásokat, az egyedüli problémás pont még mindig a fizetésemelés.

Ha valóban érvényes az orvosok által állandóan ismételt kijelentés, hogy ez nekik nem a fizetésekről szól, akkor minden feltétel adott arra, hogy az egészségügy fejlesztését olyan orvosokkal folytassuk, akik ott maradnak a betegeik mellett

– üzente a minisztérium sajtóosztálya.

Kamil Šaško

Hogyan tovább?

A kormányhivatal pénteken arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy vasárnap rendkívüli ülést tartanak, azt azonban nem árulták el, hogy milyen témákról tárgyalnak. A Denník N értesülései szerint az orvosokkal kapcsolatos helyzetről lehet szó, bár ezt az információt cikkünk megjelenésekor hivatalosan még nem erősítették meg.

Šaško azt állítja, a kormány egyelőre nem egyeztetett a szükségállapot kihirdetésétől. Ez történt például 2011-ben, amikor az orvosok szintén tömegesen felmondtak, de 4 nap elteltével végül megegyeztek a felek. A szükségállapot lehetővé tenné, hogy a kormány kötelezhesse az orvosokat a kórházakba való visszatérésre. Ezt a megoldást Visolajský sem tartaná szerencsének.

Az egészségügyi tárcavezető pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ült az orvosokkal, de ezúttal sem tudtak megállapodni. Az egyeztetést követően elmondta, megkérte Visolajskýékat, hogy keddig mutassanak be egy listát azokról a konkrét intézkedésekről, amelyeket az év végéig követelnek.

„Mindent megtettem azért, hogy stabilizáljam a személyzeti kérdéseket érintő helyzetet”

– mondta a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?