Párkány. Épüljön újabb folyami átjáró a Mária Valéria híd mellett a közeljövőben – ezt szorgalmazzák a térségben élők. A tavaly október 11-én átadott Mária Valéria hídon ugyanis a gyalogosok és a személyautók mellett csak a 3,5 tonna összsúly alatti teherautók közlekedhetnek.
Még egy híd kellene

„A városfejlesztési tervben is szerepel a teherhíd építése és tudomásom szerint a magyarországi területfejlesztési tervekben is számolnak az Esztergomot Párkánnyal összekötő újabb Duna-híd létesítésével. A tervek szerint az új teherhíd Magyarországon kapcsolódna rá az M 10 számú útra” – közölte Fekete László párkányi alpolgármester. Megjegyezte: a teherhíd a párkányi papírgyár közelében épülne, mellette az Érsekújvár Párkány szakaszon elkerülő utak építését is tervezik.
„Az egész térség szempontjából óriási jelentőségű, hogy a teherhíd Párkánynál épülne. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a két ország között épülő beruházást nemzetközi szinten kell jóváhagyni. Mi most elemzéseket, tanulmányokat, alapanyagokat készítünk, amelyekkel megfelelően alátámasztjuk a Párkányt Esztergommal összekötendő teherhíd építésének fontosságát” – fogalmazott az alpolgármester. (km)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.