<div>Örülök, hogy az országnak semmi más baja nincs, mint a 23 évvel ezelőtti amnesztiák – ezzel kezdte a mai rádióbeszélgetést Vladimír Mečiar.</div>
Mečiar most is érvényesnek tartja az amnesztiáit
Az egykori kormányfő a közszolgálati rádió politikai műsorában azt mondta, az általa kihirdetett amnesztiák továbbra is érvényesek, dacára a parlamentben nemrég elfogadott törvénynek és az Alkotmánybíróság állásfoglalásának. „Az amnesztiákat nem törölte el senki. Óriási tévedés, történelmi tévedés, ha bárki mást gondol” – mondta. Hozzátette, hogy eltörlésük alkotmánysértő volt. „Azok négyen, akik ezt elkezdték – Kiska, Fico, Danko, Bugár, beindították isten malmait… Lassan őrölnek, de utolérik őket. Amit tettek, az alkotmánysértő volt” – tette hozzá azzal, hogy egyáltalán nem tart az amnesztiák eltörlésének következményeitől, szerinte az ügy az Európai Emberjogi Bíróságon köt ki. „Lesznek itt még meleg helyzetek” – szögezte le a HZDS volt elnöke, aki a műsor alatt számtalanszor felemelte a hangját, dühöngött, veszekedett a műsorvezetővel, például azt mondta, ne játszanak már be további archív felvételeket, nem fog a kérdésre válaszolni, hanem arról fog beszélni, amiről ő akar – az egyórás műsor tán negyede is ilyesmikkel telt el. A volt kormányfő egyébként a régi nótáját fújta, nem ő ötlötte ki ifjabb Michal Kováč elrablását, nem tudott róla, az állam nem avatkozott be az ügy kivizsgálásába, és azt azért állították le, mert a koronatanú külföldre szökött és nem akart hazajönni tanúskodni (a SIS kötelékében levő Fegyveres Oszkár évekig külföldön bujkált, mivel féltette az életét – a szerk. megj.) Mečiar azt is tagadta, hogy Robert Remiáš meggyilkolása bármilyen módon összefüggene „ezzel az emberrablási ügyecskével”. (ú, tasr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2018. 08.24.
Nicsak, hogy beszél! Mečiar szótára Ficónál
2017. 03.25.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.