Mečiar mégis marad?

Pozsony |

<p>Nem biztos, hogy bárki is váltja Vladimír Mečiart a Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (ĽS–HZDS) élén.</p>

Mečiar áprilisban, több mint egy hónappal az előrehozott választások után jelentette be, hogy 21 év után távozik pártelnöki tisztségéből. Elképzelhető azonban, hogy a HZDS tisztújító kongresszusán ismét jelölik, s akár újraválasztják is.

A közgyűlést eredetileg nyárig akarták megrendezni, de Tibor Cabaj, a párt központi titkára szerint ez nem reális, mert folytatni kell az egyeztetéseket.

Sergej Kozlík április végén azt nyilatkozta, nem akar az ĽS-HZDS elnöke lenni, annak ellenére, hogy egyes párttársai szívesen látnák e poszton. Ő maga nem jelölteti magát, ha pedig más tesz így, visszautasítja a lehetőséget.

Magát a mečiari generációhoz sorolja, a pártot pedig fiataloknak kell vezetniük. Szerinte a HZDS új elnöke „olyan negyven körüli” lehetne. Elismeri, hogy a HZDS felkészületlen az elnökváltásra. Kozlík elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a párt megszűnik, ahogyan például Jozef Božik, Simony (Partizánske) polgármestere szorgalmazza.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?