Mečiar kilenc hónapig folyósítana munkanélküli segélyt

Pozsony |

<p>Kilenc hónapra kellene meghosszabbítani a munkanélküli segély folyósításának idejét, jelentette ki a Markíza televízió vitaműsorában Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke.</p>

A szociális minisztérium viszont csak nyolc hónapra hosszabbítaná meg ezt az időszakot.

Mikuláš Dzuridna, az SDKÚ-DS elnöke kijelentette, akár egy évig is járhatna a munkanélküli segély, valamint a kismamákat is nagyobb mértékben lehetne támogatni, ha meglenne az a pénz, amit a kormány a különböző, botrányos tenderekben ellopott.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője kijelentette, az OECD-tagállamok közül Szlovákiában nő a leggyorsabban a munkanélküliség, kétszer olyan gyorsan például, mint Csehországban, ennek pedig csak részben oka a gazdasági válság. Dzurinda leszögezte, a kormány válságkezelő intézkedései nem elegendőek, s nem látja, hogy a kabinet igyekezne továbbiakat meghozni, annak a középrétegnek a támogatásra, amely a válság következtében elveszítette a munkáját.

Az egyik válságkezelő intézkedés, az ún. roncsprémium inkább a környező országoknak segített, nem a szlovák autóiparnak, tette hozzá Dzurinda. Vladimír Mečiar szerint ennek viszont épp az előző kormány az oka, mely „Detroit szintjére állította Szlovákiát, három autógyárat kényszerítve rá, s ezáltal függővé tette az exporttól, és attól, hogyan folytatódik az autóipar válsága.“

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?