Maximalista a munkát, a családi életet illetően is

„A belső értékekre figyelek” Képarchívum Czimbalmosné Molnár Éva harmadik éve közvetít szlovák és magyar kultúra között: filmvetítésekkel, kiállításokkal, irodalmi estekkel, és a Magyar Intézet részvételével Szlovákia nemzetközi fesztiváljain.

Milyen munkát hagyott ott az intézetért?

A Határon Túli Magyarok Hivatalát, ahol előbb a Kárpát-medencében élő magyarok oktatási helyzetével, kérdéseivel foglalkoztam, majd a szlovák főosztály vezetésével bíztak meg. Feladataim közé tartozott különféle elemzések, prognózisok készítése, a határon túli magyarokat érintő jogszabályok, nemzetközi megállapodások tervezetének véleményezése, kisebbségi vegyes bizottság titkári feladatainak ellátása, kapcsolattartás a szlovákiai magyarok szervezeteivel, határ menti és regionális kulturális, gazdasági együtt-működés elősegítése. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete élén négy-öt évenként történik váltás, s miután megjelent a pályázat, úgy döntöttem, hogy élek a lehetőséggel, és megmérettetem magam. Hiszen Szlovákia, a szlovákiai magyar kultúra korábbi munkakörömből kifolyólag is közel állt hozzám, nem beszélve arról, hogy itt születtem, Dunaszerdahelyen. Egy kulturális intézetet vezetni külföldön igazi kihívás, s én ennek a kihívásnak kívántam eleget tenni. Bízva abban, hogy munkámmal hozzájárulhatok majd a két ország közötti kapcsolat javításához.

Számolt-e azzal, hogy itt elsősorban olyan közeg kíséri figyelemmel az intézet programjait, amely ismeri a magyar kultúrát?

Természetesen, hiszen már korábban is odafigyeltem az intézet működésére. Kelemen Gertrudot személyesen ismertem, gyakori vendége voltam az általa szervezett programoknak.

A Magyar Intézetek feladata a kulturális közeledés elmélyítése az egyes országok között. Itt, ebben a speciális helyzetben, ahol a magyar közönség az érdeklődő, mennyire érhető el, valósítható meg ez a közeledés?

Tisztában voltam vele, hogy a külföldön működő tizenhét kulturális intézetből a pozsonyi speciális helyzetben van, mivel az itteni közönség jobban ismeri a magyar kultúrát, mint a nyugati országok közönsége. A többi intézethez hasonlóan a feladataink közé tartozik egyebek között a magyar kultúra, a tudományos és oktatási eredmények bemutatása a fogadó országban. Az itt élő, jelentős számú magyar lakosság miatt azonban fontosnak tartom, hogy a kultúra eszközeivel támogassuk a felvidéki magyar kultúra ápolását, gyarapodását is. E kettős küldetésnek igyekszünk eleget tenni, s azt a magyarság és a többségi nemzet közeledését szolgálva, az államközi kapcsolatok javítását szem előtt tartva teljesíteni.

Mérhető-e a szlovák nyilvánosság részéről az érdeklődés?

Amint említettem, intézetünk elsődleges feladata: a magyar kultúra közvetítése a szlovákiai közönség felé. Irodalmi rendezvényeinkre például általában a magyar közönség látogat el, bár a szlovák nyilvánosság se zárkózik el ezek elől. A Szlovák ĺrószövetség részéről, a PEN-klubtól vagy a fordítók részéről mindig mutatkozik érdeklődés irodalmi estjeink iránt is. Zenei és képzőművészeti rendezvényeinken lényegesen több szlovák vendégünk van. Szakmai programjaink, szemináriumaink, konferenciáink teltházasak, egyformán vonzzák a szlovák és a magyar szakmai közönséget. A szakmai elit rendszeresen részt vesz rendezvényeinken.

A szlovák nyilvánosság érdeklő-désének erősítését szolgálja, gondolom, az is, hogy társrendezőként gyakran hívnak magyarországi művészvendégeket szlovákiai rendezvényekre.

Intézetünk kiemelkedően fontosnak tartja, hogy a szlovákiai nemzetközi fesztiválokon – a Pozsonyi Dzsesszfesztivál, a Trencsénteplici Artfilm, a Színházi Nyitra, a Kassai Zenei Tavasz, a Poprádi Tavasz, a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál, a Pozsony mozgásban kortárs táncfesztivál, a körmöcbányai orgonafesztiválok és hasonlóak – nívós programokkal képviselje Magyarországot. Ezek a fesztiválok nagy tömeget vonzanak, s kitűnő fórumai annak, hogy magyarországi vendégművészeinket minél többen megismerjék.

A Magyar Intézet milyen mértékben figyel az itteni igényekre, mennyire azokat szolgálja ki, avagy mennyire igyekszik azokat befolyásolni?

Ismerni kell a fogadó ország értékrendjét, mi az, ami megfelel a befogadó közegnek, mi az, ami nem. Ennek megismerését segíti elő a kapcsolattartás a fogadó ország oktatási, kulturális, tudományos intézményeivel, az egyes művészeti ágak és a média képviselőivel. Továbbá meg kell találni közös kulturális örökségünkből azokat az elemeket, melyek megjelenítése alkalmas a meglévő és az esetleges előítéletek tompítására. Természetesen az intézet sikere a munkatársaimon is múlik, kiknek helyismerete, alapos és széles körű elméleti, szakmai tudása intézetünk sikerének egyik záloga.

Milyen szempontok alapján válogat?

Nehéz a válogatás, mert a magyar kultúra nagyon gazdag. Az intézetnek mindig figyelnie kell arra, hogy milyen mértékben nyitott a környezet, amelyben dolgozik. Mi igyekszünk valóban minőségi, a lehető legszínvonalasabb rendezvényeket nyújtani. A legjobbat, a legérdekesebbet próbáljuk kiválogatni, azt, amire itt fogadókészség van.

Elég sok olyan rendezvény szerepel műsorkínálatukban, amelyeken magyar és szlovák szakemberek együtt boncolgatnak, tárgyalnak egy-egy témát. Milyen célt követ ezzel az intézet?

Bár intézetünk nem Collégium Hungaricum-jellegű intézmény, igyekszünk megjeleníteni a magyar tudományos élet eredményeit a szlovák közönség előtt. Kiemelt fontosságúak a művészettörténeti, a nyelvtudományi, az irodalomtudományi és irodalomtörténeti előadások, amelyeken a szlovák és a magyar szakma véleményt cserélhet, és lehetőségük nyílik eredményeik kölcsönös bemutatására. A szlovák–magyar viszony bonyolult kapcsolatrendszer, melyet még mindig beárnyékolnak a különböző beidegződések, tévhitek. A mi feladatunk is, hogy ezt megszüntessük, s ehhez kiváló eszköznek bizonyul a kultúra. A kultúra talán az egyetlen terület, melyet nem befolyásol a politika. Elengedhetetlenül fontos a kultúra közvetítő szerepe, hisz nagymértékben oldhatja a feszültséget. A mi rendezvényeink politikamentesek, ezért itt mindig a szakmai elit van jelen, és kizárólag a szakmáról beszélnek.

Személyesebb kérdés: milyennek látja a kortárs magyar kultúrát, ezen belül az irodalmat?

Egyetlen szóval válaszolnék: gazdagnak. A kortárs magyar irodalmat nehéz röviden jellemezni. Véleményem szerint végtelenül gazdag. Bár az utolsó két évtizedben nagy veszteség érte a magyar irodalmat, hisz meghalt Weöres Sándor, Pilinszky János, Galgóczi Erzsébet, Nemes Nagy Ágnes, Csorba Győző, Mándy Iván, Gion Nándor, hogy csak pár nevet említsek. Az viszont megelégedéssel tölt el, hogy a jelenkori magyar irodalom egyesült a nemzetiségi-kisebbségi irodalommal, valamint a nyugati magyar irodalommal. Intézetünk nagy hangsúlyt fektet a kortárs, vagy ha szűkíteni szeretném a kört, az élő magyar irodalom bemutatására. Bár egyesek szerint a mai magyar irodalomra a tömegtermelés jellemző, szerencsére nem okoz problémát számunkra egy-egy kortárs magyar író, költő kiválasztása. Örömmel tölt el, hogy az utóbbi hónapokban mintha a bestsellerek és az alacsony művészi színvonalú könyvek iránt csökkenne a kereslet, és megnőtt volna az érdeklődés a kortárs irodalom iránt.

A választások után más igényeket támasztanak-e az intézettel szemben?

Nem. A munkámmal kapcsolatban pozitív visszajelzést már kaptam a főigazgatóságtól. Tehát nem érzem úgy, hogy a hangsúlyt másra kellene helyeznem. A vezetői értekezleten is elhangzott, hogy az intézetnek szoros kapcsolatot kell kialakítania a fogadó országgal, annak kulturális intézményeivel, szervezeteivel. Úgy gondolom, hogy a mi intézetünk évek óta maradéktalanul teljesíti ezt a feladatot.

Magyarországnak melyek az általános elvárásai az intézetekkel szemben, mennyiben veszi figyelembe egy-egy intézet speciális helyzetét, s ez befolyásolja-e az intézetek támogatottságát?

A költségvetésünk két részből áll. Egy devizás működési költségvetésből, amit itt használunk fel az épület fenntartásával kapcsolatos költségek fedezésére, a munkabérre, járulékokra. Ezenkívül van egy ún. forint-programköltségvetésünk, amelyből a kiutazó magyarországi művészek napidíját, honoráriumát, utazási költségét fedezzük, mindezt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumán keresztül. Nem ismerem a többi intézet költségvetését. Nem is nagyon firtatom, hiszen a tizenhét intézet közül mindegyik más és más körülmények között dolgozik. Nekünk például saját épületünk van, nem kell bérleti díjat fizetni, amely gondolom más intézetek esetében elég nagy összeget tesz ki.

Ön szerint az uniós csatlakozás után változik-e a Magyar Intézet szerepe, feladata Szlovákiában?

Véleményem szerint az uniós csatlakozás nem befolyásolja negatívan az intézetek működését. Magyarország nem véletlenül készül a brüsszeli iroda megnyitására, hisz érdekeltek vagyunk abban, hogy minél jobban megismerjék gazdag kultúránkat, személyesen győződ-jenek meg arról, hogy tagságunkkal gyarapítjuk Európa kultúráját. Az egységesülő Európában azoknak a nemzeteknek, amelyeknek közös hagyományaik vannak, érdekük lesz értékeik közös és kölcsönös felvállalása, ezért bízom abban, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok éppen ezeknek a felismerése révén mozdulnak el jó irányba. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a jó szomszédság, a jó viszony kialakítása térségi érdek. Szlovák–magyar közös kulturális programok elősegítik a térségünkről kialakítandó pozitív kép megteremtését.

Az intézet a szlovákiai magyar kultúrából is bemutatott már értékeket. Milyennek ítéli meg a szlovákiai magyar kultúrát?

Közel áll hozzám, hiszen a gyökereim ide kötnek. Ahogy említettem, intézetünk mindig is igyekezett kivenni a részét a szlovákiai magyar kultúra ápolásából. Ebből a megfontolásból indítottuk el a Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságával együtt-működve a szlovákiai magyar kiadókat, írókat, költőket, irodalmárokat, kritikusokat bemutató Kiadói kora estek rendezvénysorozatunkat. Tavaly az idősebb nemzedéknek teremtettünk fórumot, idén, februártól újabb rendezvénysorozattal jelentkezünk, amelynek házigazdája Benyovszky Krisztián irodalomtörténész, kritikus lesz. Ezzel a sorozattal a fiatalabb nemzedéknek adunk teret, s szeretnénk becsalogatni az egyetemistákat is. Ezeken a találkozókon különféle témákról beszélünk majd: mindenről, ami az irodalomtól és az embertől nem idegen. Februári rendezvényünk témája: az irodalom és a gyomor.

Mennyire változtatta meg a családi életét, hogy átmenetileg Pozsony lett a második otthona?

Gyökeresen, hiszen sokkal elfoglaltabb vagyok, lényegesen kevesebb időm jut a családomra, mint korábban. A munkaidőm általában nem nyolc órában mérhető, hiszen sokszor tíz-tizenkettőre is kitolódik. Fél nyolctól bent vagyok az intézetben, és a rendezvények miatt nagyon gyakran tizenegy óra után, éjfél tájban érek haza, amikor a kislányom már alszik. A fiam a budapesti városmajori gimnáziumba jár, harmadikos. Szerettem volna, ha itt van mellettem, Pozsonyban, s itt folytatja a tanulmányait. De figyelembe vettem a kérését, hogy nem szeretne kiszakadni abból a közösségből, amelyet már megszokott. Hetente utazik Pozsonyba: pénteken jön, és hétfőn reggel megy vissza. Hogy legyen mellette valaki, férjem rendszeresen „ellenőrzi”, ingázik Budapest és Pozsony között. Nem egyszerű. De ahogy a munkámban, a családi életemben is megpróbálok maximalista lenni: egyetlen pillanatra sem érzik úgy a gyermekeim, hogy elhanyagolom őket. S erre büszke vagyok. Kislányom a Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola hatodik osztályába jár, s párhuzamosan tanulja a magyarországi tananyagot is, mert odahaza minden fél évben vizsgázik a magyarországi anyagból. A napokban a városmajori hatosztályos gimnáziumba tesz felvételi vizsgát.

A nyarakat viszont, gondolom, együtt töltik.

Természetesen. Mindig várom a nyári szünetet, amikor együtt lehetünk, kirándulhatunk. Szeretem a hegyeket, sokat járunk az Alacsony-Tátrába. De ha tehetjük, kedvenc tengeremhez, az Adriára is elmegyünk. Ez ideig családi nyaralásaink voltak, ám a fiam most, tizennyolc évesen már olyan igényekkel jelentkezett, hogy szeretne lemenni a barátaival a Balatonhoz. Eljött az az idő, amikor a kérésének végül is engednem kell. Feltételezem azonban, hogy emellett az évi közös kirándulásunk még megmarad. Imádom a családi házunkat Pilisvörösvárott, amely tüneményes kis város, nemzetiségi, svábok és szlovákok lakják, ettől sokszínű, és számomra csodálatos.

Munkája tárgya a kultúra, amely jobb esetben másnak a szabadidejét tölti ki. Önnek mi marad szabadidős foglalkozásnak?

Szabadidőm? Nem is tudom, van-e! Leköt a munkám, amelyet szeretek, mert változatos, színes, sok érdekes emberrel összehoz, s engem ez mérhetetlenül gazdagít. Minden nap újat és újat kínál, örök tanulást biztosít számomra, feltölt. Ha mellette marad energiám és időm, olvasással töltöm.

Hogy érzi, nem túl kevés a négy év – amennyire az intézetek igazgatóit kinevezik – arra, hogy az ember megvalósíthassa az elképzeléseit, és hogy igazán azt tudja adni, amit szeretne? Hiszen, gondolom, jó időbe telik a beilleszkedés is, a lehetőségek felmérése, a kapcsolatok kialakítása.

Szlovákia számomra nem idegen, s ez megkönnyítette a beilleszkedésemet. Ismertem személyeket, tudtam, kihez mivel fordulhatok, így az sem vett el különösebben sok időt, hogy kapcsolatot alakítsak ki a társszervezőkkel, az egyes szervezetekkel, intézményekkel. Lehet vitatkozni azon, hogy a négy év sok vagy kevés. Véleményem szerint egy kulturális intézetet maximum hat évig szabad vezetni, mert mint mindennek, ennek is megvan az életgörbéje: a felfutás után jön a hanyatlás. Én addig szeretném ezt az intézetet vezetni, amíg úgy érzem, tudok újat nyújtani. Amíg érdekel a kultúraszervezés. Amíg reggelenként azzal az izgalommal ébredek, hogy meg akarok felelni az újabb kihívásnak.

Gondolom azért is van e vonzalom, mert nem akármilyen emberekkel, művészekkel találkozhat.

Igen, ez is élvezetes ebben a munkában. Külső szemmel nézve, bizonyára nagyon szépnek tűnik: bejön a közönség, végighallgatja a művészt, örül az előadásnak. Ám a művészek, akiket csodálunk és felnézünk rájuk, néha elég nehéz emberek. Vannak, akiket könnyű, másokat nehezebb viselni. De ez nem baj. Mostanra megtanultam kezelni a nehéz és a könnyű embereket is, mert belső értékeikre figyelek, a negatívumokkal megpróbálok nem foglalkozni.

Említene neveket, kik voltak Önre a legnagyobb hatással?

A színészek közül Törőcsik Mari. Meglepett a nyíltságával, kedvességével, őszinteségével. Csodálatos asszony.

Milyen emberi tulajdonságok bosszantják fel?

Az egyetlen, ami zavar, ha valaki nem őszinte, hiszen az őszinteségen alapszik mindenféle emberi kapcsolat.

Hogy érzi magát Pozsonyban?

Ismertem, s amióta itt vagyok, szeretem is. Nagyon szép lett az Óváros. A rendszerváltozás után csodálatosan megszépült, sajátos hangulatot áraszt, olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Itt ugyancsak családi házban lakom, kényelmes, nagyon kellemes környezetben.

Lakik Pozsonyban, Pesten, Pilisvörösvárott. Hol van igazán otthon.

Itt itthon vagyok, ott meg otthon.