Matovič: Čaputová egy valódi progresszív liberális, esélyt sem ad a családoknak

igor matovič
Pozsony |

Ahogyan az várható volt, a pénzügyminiszter nem fogadta kicsattanó örömmel, hogy az államfő megvétózta inflációellenes csomagját.

Igor Matovič (OĽaNO) úgy gondolja, Zuzana Čaputová családellenes módon járt el.

Megtagadta a gyermekes családok védelmének, valamint az emberek szabad döntésének jogát

– mondta reakciójában a pénzügyminiszter.

„Az elnök asszonynak igazságos döntést kellett volna hoznia, meg kellett volna hallgatnia mindkét oldal szószólóit. Nekem, mint a javaslat szószólójának, egy percet sem adott. Az elnöki palota tele volt olyan emberekkel, akik a családok ellen harcoltak” – tette hozzá

Matovič hozzátette, döntésével az államfő hatalmas teret adott a családellenes koalíciónak, amikor pedig elhatározta, hogy visszaadja a törvényt, világossá vált, hogy „másik kapura játszik”.

A pénzügyminiszter végül azt üzente Čaputovának, „a végén úgyis a családok fognak győzni”, majd elviharzott a sajtótájékoztató helyszínéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?