Matovič szerint a Ficót elutasító kisebb pártoknak egyesülniük kellene

Igor Matovič

Minden kisebb pártnak, amely elutasítja a Smer politikáját, és kis eséllyel rendelkezik arra, hogy parlamentbe jusson, mindent meg kellene tennie ahhoz, hogy egyesüljön – jelentette ki Igor Matovič, az OĽaNO elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, az egyesülés nélkül számos választó szavazata veszhet el, Robert Fico, a Smer elnökének javára. A kisebb, demokratikus értékeket képviselő pártok egyesülését ezért közérdeknek nevezte. „A közérdek ebben az esetben azt jelenti, hogy a pártok nem a »sütögetéssel« foglalkoznak, hanem az egyesüléssel, ami által a parlamentbe kerülnek” – fűzte hozzá a Demokratáknak, a Szövetségnek, a Jablkonak és egyéb pártoknak címezve.

Az OĽaNO az egyesülésről jelenleg a Keresztény Unióval, a NOVA mozgalommal, illetve a Za ľudíval folytat tárgyalásokat.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?