Matovič nem vesz részt az előrehozott választásról szóló kerekasztalon

Igor Matovič

Ha Boris Kollár házelnök (Sme rodina) össze is hívna egy kerekasztalt, melyen a pártok vezetői az előrehozott választásról tárgyalnának, Igor Matovič (OĽaNO) ezen nem fog részt venni.

Matovič ezt a TA3 politikai vitaműsorában mondta vasárnap. Elmondta, hogy nem akar arról tárgyalni „a maffia képviselőivel, hogyan lehetne előrehozni a maffia hatalomhoz való visszatérését.“

Matovič azt is elmondta, hogy az OľaNO eleve elleni a választási időszak lerövidítísét, mivel az bármely kormány számára ellehetetleníti a szükséges reformok elfogadását.

Az Egyesült Államokkal történő tervezett védelmi együttműködés Matovič szerint jól halad, de úgy véli a szerződésről szóló nyilvános vitának már korábban el kellett volna indulnia.

A hétfőtől meginduló kulturális nyitást Matovič hibának tartja, sőt, az iskolákat sem nyitná meg az omikron variáns terjedése miatt.

Matovič kritizálta Richard Sulíkot és az SaS-t a koalíciós viszályokért és Zuzana Čaputová köztársasági elnököt, aki szerint aláaknázza Eduard Heger kormányfő autoritását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?