Matovič: Mindent megteszek, hogy ez legyen Szlovákia legjobb kormánya

Igor Matovič Zuzana Čaputová

Mindent megteszek azért, hogy Szlovákiának olyan kormánya legyen, amelyet a történelemkönyvekben az ország legjobb kormányaként fognak emlegetni. Ezt Igor Matovič, az OĽaNO vezetője jelentette ki, miután kormányalakítási megbízást kapott Zuzana Čaputová államfőtől.

Matovič elmondta, hogy az új kormánynak reményt kell adnia az embereknek, a nyilvánosságnak pedig azt kell éreznie, hogy Szlovákia mindenkié.

Kollárral is tárgyalni kell

Boris Kollár és pártja, a Sme rodina, nagyobb támogatást szerzett a választásokon, mint Andrej Kiska, illetve a Za ľudí. Ezért kockázatos lenne őt kihagyni a koalíciós együttműködésből, főleg, ha a képviselői mandátumok számát is megnézzük a parlamentben. Ezt Igor Matovič, az OĽaNO vezetője állapította meg azok után, hogy Zuzana Čaputová államfőtől kormányalakítási megbízást kapott. A minisztériumok elosztásánál nem akar élni a vétójogával, inkább egyetértésre szeretne jutni.

Matovič ma Sulíkkal és Kollárral, holnap pedig Kiskával találkozna

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője, még szerdán találkozni akar az SaS és a Sme rodina elnökeivel – Richard Sulíkkal és Boris Kollárral. Andrej Kiskával, a Za ľudí pártelnökével csütörtökön (március 5.) tárgyalna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?