Közélet

Matovič feltételezi, hogy az SaS és a Za ľudí megszavaznák Kollár leváltását

Pozsony | Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő feltételezi, hogy az SaS és a Za ľudí képviselői Boris Kollár (Sme rodina) leváltása mellett fognak szavazni, tekintettel az eddigi kijelentéseikre. Hozzátette: hallott egy olyan egyezségről, miszerint végül mégis napirendre tűzik Kollár leváltását a diplomamunkája miatt.
TASR

2020. július 6. 19:30

Matovič Kollár
- TASR-felvétel

„Hallottam, hogy van egy olyan egyezség, miszerint sor kerül a Boris Kollárt érintő bizalmi szavazásra. Tekintettel a Za ľudí és az SaS embereinek korábbi kijelentéseire, feltételezem, hogy pontosan úgy fognak szavazni, ahogy azt két hete hangoztatják, tehát nem szavaznak bizalmat Boris Kollárnak, és nem menekülnek el a szavazás elől, vagy valami ilyesmi” – mondta Matovič a hétfői sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök örülne, ha a koalíciós partnerek a titkos szavazáson a nyilvános kijelentéseiknek megfelelően járnának el. Hozzátette: az OĽaNO képviselői saját lelkiismeretük szerint fognak szavazni.

Anna Zemanová, az SaS frakcióelnöke hétfőn elismételte, hogy az SaS ugyan távozásra szólította fel Kollárt, de nem fognak a leváltása mellett szavazni.

Juraj Šeliga, a Za ľudí alelnöke is úgy véli, hogy Kollárnak vállalnia kellene a felelősséget. Kilátásba helyezte, hogy a koalíciós tanács következő ülésén tárgyalni fognak az ügyről. Hozzátette: mindent el fog követni annak érdekében, hogy ne bukjon meg a kormány, és egyszersmind hűek maradjanak az elveikhez. Arra a kérdésre nem válaszolt, vajon a mozgalom képviselői Kollár leváltása mellett szavaznának-e. Előbb megvárja a Sme rodina állásfoglalását, valamint azt, hogy egyáltalán sor kerül-e ilyen szavazásra. Hasonló szellemben nyilatkozott Zemanová is.

Kollárt a diplomamunkájával összefüggésben felmerült plágiumgyanú miatt támadják. Korábban a Za ľudí és az SaS képviselői is távozásra szólították fel őt. Az OĽaNO ezt nem tette meg.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A fővárosnál épülő D4-es autópálya alatt levő, rendkívül értékes földeket akar elkobozni az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva ⋌(Somogyi Tibor felvétele)

Az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva a puszta névrokonság alapján ma is koboz el földeket

bejrut

Számos szlovákiai szervezet siet a libanoni emberek segítségére

dddd

Nem kerül moziba az USA-ban a Mulan

Doležal és szakemberei nem zárják ki egy kétcsövű alagút megépítését sem.

Leghamarabb 2023-ban veheti kezdetét a szoroskői alagút építése

útzár

Hétfőtől lezárják a körforgalmat Somorján

koronavírus

63 új fertőzöttet regisztráltak szerdán, április óta nem volt ilyen sok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.