Matovič elmondta, mi mindent tett Szlovákia lakosaiért, majd lelépett a parlamentből

matovič k

Közel másfél órás beszédet tartott a parlament mai rendkívüli ülésén Igor Matovič (OĽaNO), melynek témája a leváltása volt.

Beszédében Matovič a rendkívüli ülés kezdeményezőjének számító SaS pártot támadta, mondván elutasították azt az inflációellenes csomagot, amellyel családok százezreit mentették meg.

Leváltásának indoklását a pénzügyminiszter óriási hazugságnak nevezte, ezt követően pedig nekiállt felsorolni azokat az intézkedéseket és törvényeket, amelyek révén véleménye szerint segített Szlovákia lakosságán.

A beszéd után Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő vezetésével Matovič és az OĽaNO összes képviselője kivonult a parlamentből, miközben a vita folytatódott.

A plénum először jóváhagyta, hogy szerdán 19 óráig tartson a vita, és ha addig nem fejeződik be a rendkívüli ülés, csütörtökön reggel 9-kor folytatódik, szavazás pedig 11 órakor, vagy délután 17 órakor lehet.

Az OĽaNO frakcióvezetője, Michal Šipoš azzal magyarázta a legerősebb kormánypárt távozását a parlamentből, hogy nem szándékoznak részt venni egy olyan ülésen, amelyen éppen „az SaS és a maffia mennyegzője” zajlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?