Matovič a kormányt és az ellenzéket is bírálta a kormányprogram vitájában

matovic kp

Igor Matovič (Szlovákia mozgalom) képviselő a kormányt és az ellenzéket is bírálta a kormányprogram keddi vitájában. Szerinte a kormány nem teljesíti választási ígéreteit, mint mondta, visszatért a korrupció, megkezdődött az ország szétlopása. Bírálta, hogy a miniszterek és Robert Fico (Smer) kormányfő nincs jelent a kormányprogram vitáján.

Matovič emlékeztetett a kormánypártok választási ígéreteire és jelenlegi lépéseikre. Szerinte a nyugdíjasok és a gyereket nevelő szülők meglopása zajlik. Kijelentette, hogy a válságok ellenére az ő kormánya intézkedéseket léptetett életbe ezeknek a társadalmi csoportoknak a megvédésére, míg korábban a Smer által vezetett kormányok a bőség éveiben, nyolc év alatt is keveset tettek. Bírálta az ülésre beterjesztett törvénymódosításokat is, szerinte az egészségügyi intézményekről szóló módosítás megfosztja az embereket az időben elvégzett műtéti beavatkozásokhoz való joguktól.

A Szlovákia mozgalom elnöke beszéde során az ellenzéki pártokat is bírálta, ennek ellenére az SaS kivételével meghívta őket mozgalma november 17-i megemlékezésére, amely a Hodža téren kezdődik 17 órakor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?