Matovič: A kormány ülésein nyugalom és konstruktív hangulat uralkodik

Drágállja Matovič Danko vacsoráját

 Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽANO elnöke pozitívumként értékeli, hogy hetek óta koalíciós szerződés nélkül működik együtt a három kormánypárt, és amiben megegyeznek, az érvényes. Mint mondta, ez annak a bizonyítéka, hogy egy irányba tolják a szekeret. Szerinte a kormány ülésein és a koalíciós tanácson nyugalom és konstruktív hangulat uralkodik.

„Ez önmagáért beszél. Nincs aláírva a koalíciós szerződés, ennek ellenére úgy járunk el, mintha lenne koalíciós szerződésünk. Ez annak a jele, hogy egy irányba toljuk a szekeret. Végre nincs senki, aki hátulról összeakasztaná a lábunkat” – tette hozzá. Azt elismerte, hogy a Sme rodina véleménye eltér a Btk. 636-os paragrafusát és a főügyész megítélését illetően, és más kérdésekben is. „Egy koalíció nem homogén képződmény” – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy ennek ellenére nyugalom uralkodik a kormánykoalícióban.

Az OĽANO-frakción belül létrehozott demokratikus platformról Matovič azt mondta, üdvözli a kezdeményezést. Azt állítja, korábban ő biztatta a képviselőket egy liberális platform megalakítására. „Helyes, ha versenyeznek egymással a világnézetek, másrészt az is, hogy egyfelé húzzunk” – mondta, példaként hozva fel, hogy az OĽANO képviselői támogatták az idei költségvetés módosítását és az LMBTQ-közösség támogatásáról szóló határozat elfogadását. Arról nem nyilatkozott sem Matovič, sem Kristián Čekovský (OĽANO), az új platform tagja, hogy beszéltek-e már azokról a dolgokról, amiket az új szárny tagjai kifogásolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?