Matovič: A koalíciónak ősszel vége 

Igor Matovič sajtótájékoztatót tart, miközben Richard Sulík pedig a kormányülésre igyekszik (TASR-felvétel)
Pozsony |

A kormánykoalíció október 15-e körül természetes módon szétesik, mondta a Denník N által szervezett politikai vita során Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽaNO kormánypárt vezetője.

„Azt gondolom, hogy ez a koalíció megérett a szétesésre” – jelentette ki. Ezt azzal indokolta, hogy a 2023-as költségvetés összeállításával már most problémák vannak. Szerinte az államnak több pénzre van szüksége, de az SaS koalíciós párt és annak vezetője, Richard Sulík miatt nem vethetnek ki különadót a szerencsejátékokra, az alkoholra, illetve a szabályozott piacon, gyakran konkurencia nélkül működő vállalatokra, valamint a Slovnaft olajfinomítóra. 

Az SaS azzal reagált Matovič szavaira, ha a pénzügyminiszter alibista módon már most arról beszél, hogy problémái vannak a költségvetés összeállításával, akkor az nem ok a kormány bukására, viszont elegendő indok a pénzügyi tárca vezetőjének lecserélésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?