Mától kampányolhatnak a megyei jelöltek

A regionális választások jelöltjeinek tizenöt nap áll a rendelkezésükre, hogy meggyőzzék a választókat. A kampány a törvény szerint tizenhét nappal a választások előtt, tehát ma, november 14-én kezdődik.

A regionális választások jelöltjeinek tizenöt nap áll a rendelkezésükre, hogy meggyőzzék a választókat. A kampány a törvény szerint tizenhét nappal a választások előtt, tehát ma, november 14-én kezdődik. Negyvennyolc órával a választások kezdete előtt lép életbe a kampánycsend, azaz legkésőbb november 29-én reggel hét órakor minden jelöltnek be kell fejeznie a választók győzködését.

A választási kampány céljaira 35 nappal a választások kezdete előtt minden községben megfelelő helyet, felületet kell kijelölnie a polgármesternek, ahol az adott választási kerület jelöltjei elhelyezhetik reklámjaikat, választási plakátjaikat.

A regionális választásokról szóló törvény nem határozza meg a választási kampány szabályait az elektronikus médiákban, ezért a frekvenciatanács figyelmeztette a televízió- és rádióadókat, hogy a műsorszórás feltételeit meghatározó törvény szabályozása érvényes a választási kampány idején is. Ez megtiltja az elektronikus sajtó – mind a kereskedelmi, mind a közszolgálati adók – számára a részvételt a választási kampányban. A tanács javaslata alapján kerülniük kell a politikusok szerepeltetését a szórakoztató és sportműsorokban, valamint a műveltségi vetélkedőkben is. A kereskedelmi adók kizárólag a műsortervben szereplő publicisztikai adásokban szólaltathatják meg a megyei választásokon induló jelölteket. A tanács arra is figyelmezteti az adókat, hogy kiegyensúlyozottságra kell törekedniük a szereplők, a témák és a kérdések megválasztásánál, és kerülniük kell a pártok, a jelöltek népszerűsítését.

Mindebből tehát nyilvánvaló, hogy a választási kampány közterületeken és az írott sajtóban zajlik majd. Természetesen a pártok és a független jelöltek a választókkal való személyes találkozóik során is népszerűsíthetik magukat és programjukat, de valószínű, hogy hamarosan elkezdődik a plakátháború, és a lapok is megtelnek politikai reklámmal. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?