Másodszor éledt újjá a 106 éves vashíd

Az 1930-as évekből származó képeslap a Mária Valéria hidat ábrázolja az első újjáépítése után A régészeti kutatások eredményeként tudjuk, hogy a Párkány és Esztergom közötti térségben már a bronzkorban, vagyis legalább 3000 éve létezett átkelőhely a Dunán. Az átkelő gázló és rév használatának legrégibb írásos emléke a római korból, i. u. a 170-es évekből származik. A népvándorlás időszakában és az első évezred vége felé ugyancsak erre vezettek a Dunát keresztező utak. A magyar honfoglalást követően állandó rév működött a térségben, a közlekedés különösen azután vált intenzívebbé, hogy Esztergom királyi székhellyé vált.

Ugorjunk előbbre az időben! A török hódoltság idején készült el az első pontonhíd Párkány és Esztergom között. Esztergomot 1543-ban foglalta el a török, és 1585-ben Szinán budai pasa megépíttette Esztergom és Párkány között azt a hajóhidat, amely közel 100 éven át jelentett kapcsolatot a Duna két partja között. Egyes feljegyzések szerint 1663-ban Köprülü Mehmed cölöphidat veretett, ez azonban valószínűleg csak a hajóhídhoz csatlakozó rész volt. Ezt a hidat egy évvel később a császári csapatok lerombolták, a török azonban újjáépítette, s a híd csak 1683-ban a párkányi csatában pusztult el végleg. Esztergom felszabadítását követően a Dunán rév működött, 1683-tól közel 80 évig csupán dereglyék, csónakok közlekedtek a két település között. 1762-ben egy új szerkezetet, a repülőhidat állították a forgalom szolgálatába. A repülőhíd teherszállító komp, amellyel 6-8 perc alatt lehetett átmenni a túlsó partra. Ez további 80 évig segítette az átkelést, mígnem 1842-ben átadtak egy meglehetősen széles hajóhidat. A szerkezet ugyan a szabadságharc idején megsérült, ám néhány évtizedig betöltötte feladatát, azonban az 1890-es évek elején felerősödött az az igény, hogy Pozsony és Komárom után Esztergomnál is állandó vashíd épüljön a Dunán.

Az ügy előrelendítésében döntő lépésnek bizonyult, hogy az érsekség 1892-ben lemondott vámszedési jogáról, így állami költségvetésből épülhetett meg a híd. Az elképzelést rövidesen tett követte, az 1893-as meghívásos versenytárgyaláson, amelyen négy vállalkozó vett részt, Cathry Szaléz és fia, a fogaskerekű vasút és több nagy híd építője nyerte el a megbízást. A cég rövid idő alatt biztosította a szükséges feltárásokat, a tervdokumentációt, a gépeket, és 1894 februárjára megtörtént az építkezési terület birtokba vétele és az összes előkészület. A 494 m hosszú híd összes hídfője és pillére az év végére elkészült, ennek dacára a munka minden erőfeszítés ellenére a szerződésben szereplő határidőre, 1895. június 30-ra nem ért véget. Végül a híd ünnepélyes átadására, melyen Bánffy Dezső miniszterelnök is jelen volt, 1895. szeptember 28-án került sor. A korabeli Pesti Napló így jellemzi a hídépítők alkotását: „Az ötnyílású új híd, amely a magyarországi dunai hidak közül a leghosszabb, könnyed, tetszetős, impozáns alkotmány. Bár a beboltozott felső részével a vasúti hídhoz hasonló, hatalmas íveinek merész hajlásával, a vas alkotórészek finomságával nagyban különbözik például a minden csín és ízlés nélkül épített nehézkes komáromi hídtól. A 494 méter hosszú híd olyan magasan lebeg a víz felett, hogy az esztergomiak, akik eddig a habokhoz tapadó hajóhídon sétáltak át Párkányba, most megszédülnek keskeny gyalogjáróján.” A hírlapíró joggal ragadtatta el magát, mivel valóban teljes elismeréssel kell szólni a hídépítők munkájáról, akik a megbízástól eltelt 24,5 hónap alatt összehangolt tevékenységgel a kor csúcseredményének számító szép mérnöki létesítményt hívtak életre. A folyamatosan felújított Mária Valéria híd az avatástól számított közel 24 év során élénk forgalmat tett lehetővé, ami csak az I. világháború végén bekövetkezett események – Magyarország feldarabolása, a Duna államhatárrá válása – szakított félbe. Az immár két országot összekötő híd Párkány felőli pillérénél 1919. július 22-én baleset következtében felrobbant egy töltet, és a hídív vége a vízbe csúszott. A felújítási munkálatok 1922-től 1927-ig tartottak, vagyis sokkal több időt igényeltek, mint korábban a teljes híd megépítése. Az építmény a II. világháború alatt hadi célponttá vált, de az ellenséges bombázások elkerülték. A Mária Valéria híd történetének legsötétebb napja 1944. december 26-a, amikor a visszavonuló német műszaki egységek felrobbantották három középső nyílását.

A pompás alkotás hosszú évekre tetszhalottá vált, maga az átkelés pedig Párkány és Esztergom között egészen 1968-ig szünetelt, illetve mindössze rendszertelen csónakközlekedés volt. A híd felújítása – elsősorban a csehszlovák fél ódzkodása miatt – évtizedekig tárgytalanná vált, a hajózást akadályozó roncseltávolítás is 1949-ig húzódott. A híd újjáépítéséről folyó első érdemi tárgyalások csak az 1980-as évek második felében kezdődtek. Az 1989-es politikai fordulat felgyorsította az eseményeket, azonban az önálló Szlovákia a Mečiar-kormányok idején tudatosan elfektette az ügyet, még a brüsszeli PHARE-segítség lehetőségére sem reagált. Ennek dacára az előkészületek már javában folytak, újra felmérték a hídcsonkok műszaki állagát, és a híd felújítására négy javaslat is született. Az Európai Unió 1995-ben jelezte, ha a hídépítési munkálatokat legkésőbb 1998 június végéig elkezdik, akkor 5 millió ECU térítésmentes támogatást folyósít. Ám a Brüsszelből érkezett segítség és a magyar fél rugalmassága ellenére a felújítás csak a Dzurinda-kormány színrelépésével válhatott realitássá. A szlovák és a magyar közlekedési miniszter 1998. november 30-i közös nyilatkozata volt az a pisztolylövés, amelyre végre beindult a hídépítés gépezete, s a közös igyekezet gyümölcseként ma végre átadják a régi-új Mária Valéria hidat. (A Mária Valéria híd története című könyv nyomán, Lilium Aurum Kiadó)

Miért Mária Valéria a híd neve?

Az 1895-ben átadott híd neve kapcsán több változat is felmerült, a tervezetek között például a Szent István híd elnevezés is felbukkant. Végül Dániel Ernő kereskedelmi miniszter elképzelése győzött, aki Ferenc József császár elé terjesztette, hogy az uralkodó gyermekéről, Mária Valéria királyi hercegnőről nevezzék el a hidat. A miniszter 1895 júliusában közölte: „Értesítem a közönséget, hogy ő cs. és apostoli királyi Felsége Ischlben 1895. évi június 13-án kelt legfelsőbb elhatározással előterjesztésemre a legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy az Esztergom és Párkány között a Duna folyón épülő állami közúti híd Mária Valéria hídnak neveztessék el.” (ú)