Más lesz az idei adriai nyár

Horvátország Szlovákiához hasonlóan sikeresen ellenállt a járványnak, jelenleg naponta legfeljebb egy-két új fertőzöttet regisztrálnak a tesztelések során, így aztán nem csoda, hogy a horvátok tárt karokkal várják a turistákat.

A határátlépés teljesen zökkenőmentes. Az osztrák–szlovén határátkelőn ugyan ott állnak a rendőrök, de senkit sem állítanak meg. Szlovéniából, tehát a határmentes schengeni övezetből való kilépés során csak meg kell mutatni a személyazonosságit, de a rendőr egy szó nélkül visszaadja, s ugyanezt teszi a horvát határőr is. Mintha semmi sem változott volna.

Arra, hogy járvány van, jóformán csak a Horvátországba való megérkezés után figyelmeztet egy angol nyelvű SMS-üzenet, melyben az áll, hogy ha a vírus bármilyen tünetét észlelem magamon, azonnal hívjam a 112-es telefonszámot, horvátországi tartózkodásom során pedig tartsam be azokat az intézkedéseket, melyek a határátlépéskor kapott szórólapon vannak feltüntetve. Szórólapot nem kaptam, így nem tudom, mit kellene betartanom. Ez is jelzi, hogy a horvátok már nem veszik annyira komolyan a járványellenes intézkedéseket.

A horvátok lazábbak

Első perctől kezdve nyilvánvaló, hogy Horvátországban távolról sincsenek olyan szigorú előírások, mint nálunk. Szájmaszkot gyakorlatilag senki sem hord, egyetlen benzinkúton láttam az alkalmazottakon szájmaszkot, de nekik is az állukra volt csúsztatva. Üzletekbe, postára, fedett piacra való belépéskor ugyan fertőtlenítik az emberek a kezüket, az ajánlott 1,5 méteres távolságot viszont a sorokban állva már senki sem tartja be.

Aki szállodákhoz szokott, annak változás lesz, hogy a svédasztalos reggelinél, ebédnél vagy vacsoránál a vendégek nem szedhetnek önállóan ételt, mindent, még egy szelet kenyeret is a pincérektől kell kikérni.

„Úgy érzem magam mint az óvodában, olyan kis adagot adott, hogy vagy háromszor kellett rászólnom, tegyen még hozzá”

– panaszkodott az étteremben a feleségének egy cseh turista.

Igen, kicsit furcsa, hogy egy pohár narancslevet sem önthet magának az ember, vagy nem nyomhatja meg a kávéautomatán a presszó gombot, másrészt meggyőződésem, s elvégre a saját szememmel láttam, hogy ennek a korlátozásnak köszönhetően jelentős mennyiségű ételt sikerül megspórolni, hiszen az emberek már nem szedik tele a tányérjukat korlátlanul csak azért, mert az étel ingyen van. Lehet, a járványnak lesznek pozitív hozadékai is. 

Az indulás

Kedden délután öt órakor indultam útnak Pozsonyból. Több helyen olvastam, hogy a horvát határ átlépését jelentősen felgyorsítja egy elektronikus formanyomtatvány, így a biztonság kedvéért még az indulás előtt kitöltöttem. Mint kiderült, teljesen fölösleges volt foglalkoznom a nyomtatvánnyal, a határon ugyanis senkit sem érdekelt, hogy kitöltöttem-e vagy sem.

Az első vendég

A célállomás Mali Losinj szigete. Mivel nincs kedvem egyszerre annyit vezetni, úgy döntöttem, hogy körülbelül félúton, nem sokkal a horvát határ után megszállok egy éjszakára. Szállást egy kis panzióban találtam Korpona (horvátul Krapina) városkában. A tulajdonosok, Teo és Petra széles mosollyal fogadnak, s már ebből is látni lehet, hogy örülnek a járvány utáni első látogatóknak.

„Nekünk szerencsére van állásunk, nem függ a keresetünk csak ettől a panziótól, de nagyon sokan nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Gondoljanak csak bele, június közepe van, s maga az idei első vendégünk, ilyet én még soha nem éltem meg”

– mondja Teo.

Petra hozzáteszi, hogy minden egyes foglalásért, minden egyes vendégért hálásak.

„Másrészt már senki sem él olyan tévhitben, hogy az idei nyár olyan lesz, mint a többi”

– állítja Petra. 

Az üres sztráda

Másnap korán búcsúzom, hiába, még egy bő négyórás út áll előttem. Először Zágráb, majd folytatom az utat Rijeka irányába. A főváros környékén sűrűbb a forgalom, aztán viszont meglepő módon kilométereket lehet úgy megtenni, hogy az ember egyetlen autóval sem találkozik. A benzinkutak, pihenőhelyek parkolói üresek, legfeljebb helyi, horvát rendszámtáblájú autókat látni. 

Az autópályáról nem sokkal a Krk szigetére vezető híd előtt térek le. Erről a szigetéről indul a komp Mali Losinj szigetére, utam célállomására. Csak itt találkozom először a vártnál is több turistával. A kompra várakozó autók között nagyrészt német, osztrák és szlovén rendszámtáblákat látni, ám meglepődésemre azért egy-két olasz családdal is találkoztam. 

A jegyeladó szerint eddig félig üresen jártak a kompok, a helyzet azután változott meg, hogy a németek ezen a héten megnyitották a határokat, s már nem várják el állampolgáraiktól a negatív koronavírus-tesztet vagy a kéthetes karantént azután, hogy visszatértek Horvátországból.

„De még így is nagyon messze vagyunk attól, ami ebben az időszakban megszokottnak számított. Most minden autó fel fog férni a kompra, de tavaly ilyenkor, aki nem jött minimum egy órával a komp indulása előtt, esélye sem volt felkerülni”

– mondta az eladó. S igaza is volt. Nem hittem, de a kompra tényleg minden autó felfért, bár igaz, hogy az alsó parkolót is meg kellett nyitni. 

Többségben a helyiek

Az út alig húsz percig tart. A komp Krkről Cres szigetére viszi az autókat, Cres és Losinj szigetei pedig csak egy rövid, néhány méteres híddal vannak összekötve. Az autók fokozatosan szétszélednek, mindenki letér a saját szállodája, kempingje vagy panziója felé, s ismét olyan érzésem van, mintha én lennék a szigeten az egyetlen turista. A kompon látott sok autóból arra következtettem, a horvát szigeteken már visszatért az élet a megszokott nyári kerékvágásba, a gyakorlat viszont ennek pontos ellentétét igazolta. 

Az utcákon ugyan vannak emberek, egyes éttermek és kávézók teraszai is megteltek az utolsó helyig, ám aztán közelebb megyek, s rájövök, hogy a vendégek szinte kivétel nélkül helyiek. Az egyik üresen tátongó étterem pincére, Vladko azt állítja, hogy bár a turisták lassan visszatérnek az országba, mégis hatalmas anyagi problémáknak lesznek kitéve.

„Az állam a személyzetemnek fejenként 500 eurós támogatást fizetett ki, meglátjuk, mire lesz ez elég. Ha nem térnek vissza nagyobb számban a turisták, nem fogom tudni elkerülni az elbocsátásokat”

– állítja Vladko.

Az utcákon már itt-ott hallani lehet németül beszélő embereket, turistákból viszont még véletlenül sincs annyi, mint amennyit az elmúlt években ebben az időszakban megszokhattam. Tény, hogy nálunk csak júliusban kezdődik a nyári szünet, Horvátországban viszont a június már javában a turistaszezonról szólt. Most, a strandon ülve olyan benyomásom van, mintha egy hónappal korábban érkeztem volna, mintha a szezon előtt lennék itt, valamikor május elején. Csak épp azzal a különbséggel, hogy melegebb van, s már a tengerben is lehet úszni egy jót. 
 

Kevés vagy sok

Bár személy szerint inkább a magányosabb apartmanokat kedvelem, most az egyszer egy valamivel nagyobb szállodában foglaltam szállást. Meglepett, hogy a parkolóban aránylag sok autó volt, később viszont kiderült, hogy a szálloda négy épületéből csupán egyet nyitottak ki, a kevés turista miatt többnek nem lenne értelme. Fertőtleníteni kell a kezemet a recepcióra való belépéskor, még a strandra érkező vendégeknek is külön fertőtlenítik a kezüket.

Az emberek közti távolságot nem nehéz betartani, a megtelt parkoló ellenére ugyanis olyan kevés ember van, hogy a strandokon elvesznek, így mindenki megtalálhatja a maga nyugalmas, másoktól távol eső helyét. 

Senki sem tudja, hogyan alakul a járvány, lesz-e még második hullám, s ha igen, mennyire lesz veszélyes. Az sem biztos, hányan fordítanak idén hátat Horvátországnak, s mennyi ember részesíti előnyben inkább a szlovákiai vagy magyarországi nyaralást. Aki mégis úgy dönt, hogy az Adriánál tölti a szabadságát, az szerintem nem fog csalódni. Az éttermek vagy kocsmák belső helyiségeit persze kerülném, ám ha betartják az alapvető óvintézkedéseket, akkor nincs mitől tartani. Ráadásul, a több hónapos bezártság és karantén után az ember annyira feltöltődik a tengernél, mint még soha.