Március elején közgyűlést tart a Szlovákia mozgalom, megválasztja az elnökség tagjait, valamint az államfőválasztással és az EP-választásra való felkészüléssel foglalkozik – tájékoztatott Michal Šipoš frakcióvezető.
Március elején közgyűlést tartanak Matovičék
![Igor Matovič](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2024-02/20240802_nrsr9_16018498_1.jpg.jpg?itok=CpuPqe7j)
„Rendes közgyűlést tartunk március elején, melyen az aktuális politikai kérdésekkel, az EP-választási programmal, az EP-jelöltlistával és az államfőválasztással is foglalkozunk” – mondta Šipoš. Azt nem árulta el, hogy már a közgyűlésen ismertetik-e végleges EP-jelöltlistájukat.
Hozzátette, elnököt nem választanak, hiszen a tisztújító kongresszus nemrég erősítette meg Igor Matovičot a posztján. A mozgalomból kilépők miatt kell új elnökségi tagokat választani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.