Marad a villanyszámlabetyár

Pozsony |

<p>Nem váltja le az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) elnökét Robert Fico, mert &bdquo;az a legfontosabb, hogy a hivatal működőképes maradjon&rdquo;.</p>

Az ÚRSO szerdán új határozatot adott ki, amely év elejétől újraszabályozza a villanyáram fix tarifadíját, az úgynevezett rendszerüzemeltetési díjat a Közép-szlovákiai Energetika vállalat ügyfelei számára. A cég ugyanis az év elején a tavalyinál jóval magasabb villanyszámlákat küldött ki januárra, elsősorban a közületi fogyasztóknak és a vállalkozónak. Egyes önkormányzatok esetében a többszörösére is emelkedett a fix tarifadíj. A szerdán kiadott új határozat gyakorlatilag a 2016-os árat állította vissza, Fico pedig azt üzente az érintetteknek, hogy a korábbi számlát ne fizessék be, hanem tépjék szét.

Egyes politikusok Jozef Holjenčíket, az ÚRSO elnökét lemondásra szólították fel, de Fico szerint most a legfontosabb a jelenlegi helyzet megoldása. „Engem most az érdekel, hogyan oldódik meg az ügy – jelentette ki a Szlovák Rádió szombati vitaműsorában Fico. – Ehhez az kell, hogy a hivatal működőképes maradjon, és dolgozzon.” Szerinte a hivatal működésébe akkor lehet beavatkozni, ha nyilvánvalóan igazságtalan döntést hoz. Ugyanakkor visszautasította azt is, hogy a kormány beavatkozott az elvileg független hivatal hatáskörébe. Szerinte a kormánynak néhány esetben a fék szerepét kell betöltenie, szerinte ez történt most is.

Fico azt mondta, a kormánynak nincs nagy mozgástere az energiaárak meghatározásában, mivel azt az uniós előírások szabályozzák. Újra bírálta a második Dzurinda-kormányt, amely privatizálta az energiaszolgáltatókat. Szerinte egy nagy állami energiaholding létrehozása a megoldás, amely megkapna minden állami tulajdont az energiavállalatokban, például az állam részesedését a Szlovák Elektromos Művekben (SE), a Szlovák Gázművekben (SPP) és az áramszolgáltatóknál. Ez azonban hosszadalmas folyamat, politikai tárgyalásokat folytatnak róla. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?