Már több mint harminc éve ünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot

Már több mint harminc éve ünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot

A Nemzetközi Roma Napot április 8-án ünnepeljük.

1990-ben döntöttek Nemzetközi Roma Unió (IRU) által szervezett negyedik Roma Világkongresszuson úgy döntöttek, minden év április 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot. E nap kiválasztása a romák első világméretű, 1971. április 8-tól április 12-ig tartó találkozójának megemlékezéséhez kapcsolódott a Londonhoz közeli Orpingtonban.

Az első Roma Világkongresszus (Romano kongreso lumiakro) a romák első hivatalos és egységes politikai képviselete volt, melynek során 14 állam roma delegációi deklarálták a közös eredetet, a romák etnikai elnevezését, és származási országukat, Indiát.

Az résztvevők jóváhagyták a ma is használt roma zászló kinézetét, melyen a kék szín az eget, a zöld pedig a természetet szimbolizálja. Ezt egészíti ki egy piros kör, mely a zászló közepén helyezkedik el és az Asóka csakrát jelképezi. A küldöttek jóváhagyták a Geľem, geľem című nemzetközi himnuszt is, amely egy eredetileg Romániában és Szerbiában ismert ősi énekből származik.

A küldöttek megalapították az Union Romani főszervezetet is, amely 21 ország 71 roma szervezetet képvisel és 1979 óta az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) tanácsadó testületévé. A szervezetet jelenleg Nemzetközi Roma Uniónak (IRU) hívják. Az ENSZ Diszkriminációmegelőzési Albizottsága 1997-ben ismerte el a romákat külön nemzeti etnikai csoportként. Két évvel később a Nemzetközi Roma Unió az ENSZ civil szervezeti részlegének tagja lett.

A romák Szlovákia második legnagyobb létszámú kisebbségének számítanak. 1991-ben a szlovák kormány elfogadta a romákkal kapcsolatos kormányzati politika alapelveit. Ezzel egyenjogúságot szereztek (csak úgy, mint ahogyan a többi nemzeti kisebbség is), és az 1991-es népszámlálás során már bejelölhették a romát, mint etnikai hovatartozást.

(noviny.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?