Az ötödik áldozat egy 71 éves, krónikus betegséggel küzdő férfi, aki a Pfizer/BioNTech oltóanyagát kapta.
Már öt halálesettel hozható összefüggésbe a koronavírus elleni oltás Szlovákiában
„A boncolási eredményeket, valamint az oltástól számított eltelt időt figyelembe véve, valószínűsíthető az ok-okozati összefüggés az oltás és az elhalálozás között” – közölte az Állami Gyógyszerellenőrzési Intézet (ŠÚKL).
A boncolási jegyzőkönyv szerint a férfi halálát idegrendszeri megbetegedés okozta.
Október 21-ig, csütörtökig eddig öt olyan halálesetet regisztráltak Szlovákiában, amely a koronavírus elleni oltással hozható összefüggésbe. Ebből három esetben „lehetségesnek”, kettőnél pedig „valószínűnek” tartják az összefüggést.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.