Már nem vonzó az egyenruha

Pozsony |

<div>Radikálisan csökken az érdeklődés a hivatásos katonai szolgálat iránt, már most több ezer egyenruhással van kevesebb a hadseregben a szükségesnél. Ha belátható időn belül nem történik változás, a szlovák hadsereg képtelen lesz teljesíteni feladatait. Új katonákat találni azért sem egyszerű, mert a potenciális jelentkezők inkább az autógyáraknál keresnek munkát, ahol jóval magasabb fizetést kapnak.</div>

Hosszú évek után beindult a szlovák hadsereg modernizálása. S bár a fegyveres erők felszerelése fokozatosan megújul, új helikoptereket, gépkocsikat vásárolnak a katonáknak, félő, hogy idővel nem lesz kinek használnia ezt a technikát, a hivatásos katonaság iránt ugyanis évről évre csökken az érdeklődés. Idén július 6-ig a szlovák hadseregnek összesen 16 077 hivatásos katonai posztja volt, a valós állomány viszont 12 180 főt tett ki, ami annyit jelent, hogy a hadseregben 3897 katonával kevesebb szolgál a kelleténél – derül ki a szlovák fegyveres erők állományáról szóló dokumentumból. 2012-ben 2417 személy jelentkezett katonának, ebből a besorozáson 1190 teljesítette a kritériumokat, ami a jelentkezők 49 százaléka. Tavaly már csak 1637 jelentkező volt, a kritériumokat 551 személy, tehát a jelentkezők 31 százaléka teljesítette. 2017 első félévében, az előző év ugyanazon időszakával összehasonlítva, további 18 százalékkal csökkent a jelentkezők száma, és a védelmi tárca jelentése szerint valószínűsíthető, hogy ez a negatív trend a következő években sem fog megváltozni. Regionális különbségek Ondrejcsák Róbert, a védelmi tárca államtitkára szerint a fegyveres erők állománycsökkenésének egyik fő oka, hogy a hadsereg a fizetések terén nem tud versenyezni a magánszektorral, konkrétan az autógyárakkal. Hozzátette: a jövőre nézve kezd kritikussá válni a helyzet. „A hivatásos katonák anyagi feltételei abban az időben, amikor meghatározták őket, még konkurenciaképesek voltak a munkaerőpiacon. Egy évtizede viszont nem történt változás, holott az átlagbérek azóta emelkedtek” – mondta az államtitkár. 2005-től a katonák fizetése gyakorlatilag nem változott. „Ráadásul az elmúlt években számos olyan cég érkezett az országba, s itt főleg az autóiparra gondolok, amely jelentősen több pénzt tud fizetni az embereknek, mint mi. A hadsereg pedig ugyanazokért az emberekért verseng a munkaerőpiacon, mint egy autógyár, amely a fegyveres erőknél jelenleg jobb feltételeket tud nyújtani” – mondta lapunknak Ondrejcsák.  A bruttó havi átlagbér az országban 944 euró. Az újonnan besorolt katonák 670 eurós kezdő fizetésre számíthatnak, hat év szolgálat és hadnagyi rangba való előléptetés után ennek az összegnek a dupláját kaphatják meg havonta. A hadnagyok fizetése 1188 eurónál kezdődik. A hadseregnél jelenleg elérhető legnagyobb fizetés túllépi a 2900 eurót – ehhez viszont tábornoki rang és minimum 27 leszolgált év kell. További gondot jelentenek a regionális egyenlőtlenségek, hiszen az a fizetés, ami elegendő lehet az ország középső vagy keleti régióiban, Pozsonyban vagy Nyugat-Szlovákiában már versenyképtelen. „A sorozások nagyobb része az ország középső és keleti régióiból történik, ahonnan viszont sokakat át kell helyezni, mert nem mindenki szolgálhat Eperjesen vagy Osgyánban” – mondta Ondrejcsák. A fegyveres erők különböző juttatásokkal próbálják motiválni a fiatalokat arra, hogy jelentkezzenek a sorozásra. Például a lakhatásra fizetett járadék több mint kétszáz euró, évente hat hét szabadságra jogosultak, 25 leszolgált év után pedig szolgálati nyugdíjba vonulhatnak, viszont még ez sem jelent kellő motivációt. „A pénz az, ami mérvadó. Én négy évig szolgáltam a hadseregnél. A munka nem volt nehéz, de meguntam az alacsony fizetést. Összeszedtem magam, és bejutottam egy informatikai céghez, ahol a kezdő fizetésem majdnem elérte a kétezer eurót. A katonaságnál hosszú éveket kellene leszolgálnom, hogy több előléptetés után megkapjam ezt az összeget, ehhez viszont nem volt kedvem” – mondta lapunknak a 33 éves Péter Pozsonyból, aki nyolc évvel ezelőtt lépett ki a hadseregből. Kevés a katona, de… A tárca ugyan elismeri, hogy az állománycsökkenés komoly problémát jelent, a helyzet viszont az államtitkár szerint még távolról sem olyan tragikus, hogy ne lenne kit a hadsereg harckocsijaiba vagy vadászgépeibe ültetni. „Nagyon sok új egység jött létre, amelyeknek a feltöltöttsége nem lehet az első pillanattól százszázalékos. Például évekig eltart, míg egy 700 fős egységnél az összes hely megtelik, és amíg erre sor kerül, addig az összesített százalékos mutatók rosszabbak lesznek, itt ugrik elő, hogy hiányoznak a katonák” – állítja Ondrejcsák. Az államtitkár emlékeztetett, már politikai kötelezettségvállalás van arra, hogy 2020-tól a védelmi kiadások elérik a hazai GDP 1,6 százalékának megfelelő összeget. Ennek a költségvetésnek a jelentős része ugyan a hadsereg felszerelésének felújítására megy el, egy részét viszont a személyi erőforrások fejlesztésére fogják fordítani. Azt, hogy pontosan mennyit, és várható-e, hogy belátható időn belül megemelik a katonák fizetését, egyelőre nem tudni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?