Már kedvezőbb a széljárás – vajdasági magyar könyvkiadói körkép

Kisebbfajta csodaként értékelhető, hogy a kilencvenes években a vajdasági magyar könyvkiadás nem halt el. Pedig a kedvezőtlen tényezők igencsak sokasodtak: a tíz éven át tartó milosevicsi rezsim szinte egy dinárt sem adott a nemzetiségi könyvkiadásra, a központosító rendszer jellege folytán az addig támogató önkormányzatok forrásai is elapadtak; no meg szerzőinkből is kevesebb maradt, hiszen a háború elől fiatal íróink egész hada költözött át Magyarországra. E vérveszteséget, ráadásul bizonytalan anyagi feltételek közepette, rendkívül nehéz volt átvészelni. Kiadóinkat voltaképpen az anyaország segítette át a hullámvölgyön (és segíti ma is), a művelődési minisztérium, valamint a különféle alapítványok és pályázatok nyújtottak esélyt a talpon maradásra, s a szerkesztőségek éltek is ezzel a lehetőséggel. Tegyük hozzá, leszűkült költségvetésünkhöz mérten az önkormányzatok továbbra is megpróbálkoztak e célra némi pénzt elkülöníteni (elsősorban a helyi kiadványok esetében), a „hiányt” a cégek és a magánvállalkozók igyekeztek pótolni adományaikkal. Több kis kiadó is jelentkezett ebben az időszakban, sokszínűbbé téve a kínálatot, ezzel azonban a megjelentetett munkák színvonala egyenetlenné vált. Egészében véve mára a helyzet annyiban javult, hogy – hosszú-hosszú idő után – a régi támogatási rendszert visszaállítani kívánó tartományi művelődési minisztérium ismét felvásárolja a könyvtermés egy részét a könyvtárak számára, s ez biztos pénzforrásként könyvelhető el. Igazi önállóságról azonban továbbra sem beszélhetünk; anyaországi segítség nélkül a teljesítmény a minimumra csökkenne.

Körképünket kezdjük az újvidéki Forum Könyvkiadóval, amely az elmúlt évtizedek során a nemzetközi porondon is komoly sikereket jegyzett. Bordás Győző igazgató szerint ez a korábban „központinak” számító kiadó már régóta nincs monopolhelyzetben, viszont az omnibusztörvény elfogadása révén ismét tartományi szintű intézménynyé válik, ami újabb reményekre jogosít. Tavaly 25 könyvük jelent meg, s rendszeresen napvilágot látott két folyóiratuk is, a Híd és a Létünk. Az idei tervükben szerepel egyebek között egy Délvidéki Magyar Regénytár beindítása, Papp Dániel, Herczeg Ferenc és Molter Károly regényével.

A Dér (Dévavári) Zoltán által harmincnégy esztendeje alapított szabadkai Életjel Kiadó indulása óta közel 150 kiadványt jelentetett meg, 90 nagy formátumú könyvet, 50 miniatűr kötetet és 7 évkönyvet. Elsősorban a helyi írók kaptak teret, de figyelemre méltó a Csáth-életmű folyamatos közlése is. Idén legnagyobb vállalkozásuk a Jugoszláviai Magyar Képzőművészeti Lexikon elkészítése.

Újszerűségében is fontos tényként tíz éve találhatók meg a piacon a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság Kiskönyvtárának darabjai. Korábban tíz-tizenöt címszó volt az évi produkció, legutóbb mindössze ötre telt, Bosnyák István igazgató, nyugalmazott egyetemi tanár azonban bizakodó. Úgy véli, a fellendülésnek hosszabb távon – a vajdasági magyar könyvkiadás egészét érintően – három előfeltétel látszik legszemléletesebben: Vajdaság autonómiájának visszavétele, azon belül a magyar autonómia formáinak életképessé válása, valamint az anyaországi támogatás és a szellemi javak Kárpát-medencei forgalmazásának, körforgásának legalább viszonylagos zavartalansága.

Az idén ünnepli 25 éves jubileumát az újvidéki székhelyű katolikus ferences Agapé Kiadó, amely teljesen önerőből jelenteti meg a vallási tárgyú, továbbá az önismereti, pszichológiai jellegű kiadványait, alkalmanként meglepően nagy, több ezres példányszámban. Figyelemre méltó az évi 40-60 címszó is. Harmath Károly alapító szerint könyvkiadásunkban arra kellene törekedni, hogy több olvasmányos kiadvány jelenjen meg, a vajdasági átlagolvasó ugyanis nehezen talál rá a maga tudásszintjének megfelelő, jó értelemben vett szórakoztató regényre vagy novelláskötetre; a tudományos értekezések és az esszé műfaját követő munkák csak egy szűk réteghez szólnak. „Az a benyomásom – mondja –, hogy az itteni írók egymásról és egymásnak írnak, egyfajta magas szintű levelezést folytatnak, ami engem zavar; olyasmit kellene kiadni, ami sokakat érdekel.” A másik egyházi kiadó, a korszerű nyomdával rendelkező tóthfalusi Logos Grafikai Műhely a teológiai kiadványok mellett szépirodalmi és helytörténeti munkákkal is jelentkezik, állandó pénzgondok közepette. – Aki itt könyvkiadással foglalkozik, nem a haszonért teszi, hanem egyfajta megszállottja a könyvnek – ez Utasi Jenő plébános vallomása.

A jelenleg Becsén működő Rubicon Kiadó amolyan családi, baráti vállalkozás, az évi termésük mindöszsze három-négy könyv, s tekintettel azok helytörténeti irányultságára, általában ingyen osztogatják szét. Hasonlóképpen szerény ambícióval kezdi az idei esztendőt a hét évvel ezelőtt indult szabadkai Bácsország című – köteteket is megjelentető – honismereti folyóirat. Ők a történészek, régészek és levéltári szakmunkatársak kéziratait részesítik előnyben.

Zentán két kiadóról is szólhatunk. A Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre 40 évvel ezelőtt indulva Magyarországon is példaként értékelve fejtett ki komoly kiadói tevékenységet, a város és környékének múltját közel száz füzetben megőrzendő, ennek betetőzéseként jelent meg a közelmúltban Zenta díszes kiadású egységes monográfiája. A helybeli Thurzó Lajos Művelődési Központ is rendszeresíteni tudta kiadványait, a minap jelent meg gondozásukban Valkay Zoltán Zenta építészete című vaskos könyve, valamint Bodor Anikó vajdasági magyar népdalgyűjteményének harmadik kötete. Számukra a legnagyobb közönségsikert Faragó Árpád színész-rendező Elfelejtett arcok, emberek című munkája jelentette, amely tavaly elnyerte a vajdasági szép magyar könyv egyik fődíját is. Hajnal Jenő igazgató szerint voltaképpen ma a könyv terjesztése az igazán megoldatlan kérdés.

Nos, zárógondolatunk is ehhez kapcsolódik. A kilenc vajdasági magyar kiadóhoz évente mintegy száz kézirat fut be, s ez másokhoz viszonyítva is impozáns adat. Ennek többsége meg is jelenik, ám ezt követően szinte ellenőrizhetetlenné válik a könyvek útja. Az egykori könyvesboltok a nagyobb profit reményében inkább az írószer és a gyermekjátékok árusítására álltak át, a kiadók termékei így elsősorban a könyvtárakban (a vallási tárgyúak a templomokban) hozzáférhetőek, megrendelhetőek, úgyszintén nagyon sok kötet könyvbemutatókon, irodalmi esteken talál gazdára. Ám az átlagolvasónak és érdeklődőnek a Magyar Szó című napilap, valamint az újvidéki televízió magyar szerkesztőségének igyekezete ellenére igen hézagos a rálátása a teljes kínálatra, s vonatkozik ez a beszerzési lehetőségekre is. Most egyfajta szerveződés látszik kialakulni a kiadók között, éppen a terjesztés vonatkozásában, hiszen céltalan a heroikus küzdelem, ha a könyv nem kerülhet el az olvasóhoz.