ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Beiktatta tegnap hivatalába Peter Pellegrini házelnök a Számvevőszék (NKÚ) szerdán megválasztott főnökét, Karol Mitríket, aki célkitűzései közt az első helyen azt nevezte meg, hogy nem vezet be semmilyen gyökeres változásokat.
Már Karol Mitrík áll az Állami Számvevőszék élén
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Beiktatta tegnap hivatalába Peter Pellegrini házelnök a Számvevőszék (NKÚ) szerdán megválasztott főnökét, Karol Mitríket, aki célkitűzései közt az első helyen azt nevezte meg, hogy nem vezet be semmilyen gyökeres változásokat. „Én nem azért jöttem ide, hogy nagy változtatásokat vezessek be, de természetesen megkövetelem a rendet, a tüzetességet és mindazt, amit egy független és tisztességes ellenőrzéstől elvárnak” – mondta Mitrík, hozzátéve: szorosabb együttműködést akar az ügyészséggel és rendőrséggel, ezért belátható időn belül találkozni fog a főügyésszel és a rendőr-főkapitánnyal. A Számvevőszék tevékenységéről rendszeresen tájékoztatni akarja a közvéleményt.
Mitrík, aki az SIS igazgatójaként nem tette lehetővé a Gorilla-ügy egyik fontos tanújának kihallgatását, tegnap elmondta, hogy a Gorillát már lezárt ügynek tartja. Láthatóan zavarta, hogy az újságírók ezt a témát is feszegetik. „Én már a Gorilla-témával kapcsolatban elmondtam mindent, amit el tudtam mondani. A titkosszolgálat igazgatójaként nem az volt a feladatom, hogy eldöntsem, megbüntetnek-e valakit az ügy kapcsán vagy sem. Együttműködtem a hatóságokkal, ennél többet nem tudok mondani. Kérem a következő kérdést” – mondta kissé ingerülten az NKÚ új elnöke.
Bár az ellenzék 60 képviselője Maroš Žilinkát javasolta az intézmény élére, a Smer az SDKÚ elnökének, Pavol Frešónak a jelöltjét szavazta meg. Frešo és Robert Fico kormányfő egyaránt tagadják, hogy ez politikai üzlet lett volna. Ugyanúgy Pellegrini is tagadja a titkos egyezséget. „Igazán jó jelöltet választottunk, örülök, hogy új elnöke van az NKÚ-nak és végre sikerült lezárni ezt az évek óta húzódó ügyet. Én, mint házelnök nem fogom kommentálni vagy értékelni a tevékenységét, a médiának kell ellenőriznie a munkáját” – mondta a házelnök.
Mitrík délelőtt Frešóval is találkozott, meg akarta neki köszönni, hogy jelölte a posztra. „Nagyon korrekt módon védte a választás előtt a személyemet, ezért a becsületességért akartam köszönetet nyilvánítani” – mondta az NKÚ új főnöke. Frešo Pozsony megye elnöke, de a Számvevőszék új főnöke szerint nem fogja befolyásolni a munkájában, hogy ő jelölte őt erre a posztra, az „ellenőrzést nem fogja elkerülni”.
Mitrík elődje, a HZDS által jelölt Ján Jasovský, aki az intézmény új elnökének megválasztása körüli huzavona miatt hét helyett tíz évig volt a posztján, legnagyobb sikerei közé sorolta azt is, hogy a Számvevőszék alkalmazottainak az intézmény székházában létrehozott egy fitneszközpontot, szaunával. (dem, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.