Már csak pénz kérdése az R2-es építése

Aki Pozsonyból közúton akar menni Losoncra, az a már meglevő, Besztercebányáig vezető gyorsforgalmi úton aránylag gyorsan eljut Zólyomig, itt viszont a könnyű haladás véget ér. Innen ugyanis nagyrészt elsőrendű úton kell araszolgatni, gyakran hosszú kocsisorokban.Pozsony.

Aki Pozsonyból közúton akar menni Losoncra, az a már meglevő, Besztercebányáig vezető gyorsforgalmi úton aránylag gyorsan eljut Zólyomig, itt viszont a könnyű haladás véget ér. Innen ugyanis nagyrészt elsőrendű úton kell araszolgatni, gyakran hosszú kocsisorokban.

Pozsony. A helyzeten jelentősen javíthatna az R2-es gyorsforgalmi út nyolc új szakasza, melynek építésére jelenleg keresik a pénzt.

Az R2-est legutóbb 2015-ben bővítették, a forgalomnak akkor egy 10,4 kilométeres szakaszt adtak át, amely hatperces megtakarítást hozott. Sokak szerint ez is olyan, mint halottnak a csók, a Kassára vezető út jelentős részét ugyanis továbbra is túlzsúfolt elsőrendű úton kell megtenni.

A 2015-ben átadott szakasz Pstruša előtt kezdődik, Stožok és Gyetva községeket elkerülve egészen Kriványig tart, gyakorlatilag párhuzamosan az 1/50-es elsőrendű úttal. A következő, 7850 méteres szakaszt a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) tervei szerint már a következő hónapban, májusban kellene átadni a forgalomnak. Ez a szakasz Zólyom után, Zvolenská Slatina községben kezdődik, majd Pstruša előtt rákapcsolódna a már létező, Kriványig vezető szakaszra. A nem egész nyolc kilométeres gyorsforgalmi az NDS szerint újabb, körülbelül 3 perces megtakarítást jelent a déli útvonalon útban Kassára.

A közlekedési minisztérium további nyolc, egyszerűbb szakaszra akarja idén ősszel kiírni a versenypályázatot úgy, hogy az építkezések még ebben a választási időszakban elkezdődjenek.

Keresik a pénzt

Bár technikailag már semmi sem áll útjában annak, hogy elkezdjék az építkezést, míg nem születik egyezség a projektek finanszírozásáról, addig nem írhatják ki a pályázatokat. Érsek szerint az egyik megoldás, ha az utakat magántőke bevonásával, PPP-projektek keretében építik. A másik, sokkal kézenfekvőbb viszont az lenne, ha az úgynevezett adófékről szóló törvény módosításával szereznének pénzt az építkezésre.

Az adófékről szóló törvény jelenleg nem teszi lehetővé, hogy az állam még több kölcsönt vegyen fel, tehát korlátot szab az adósság felső határának. Meghatározza, hogy a hazai össztermékhez viszonyított államadósság nem léphet túl bizonyos szintet. Ha módosítanák a törvényt, akkor lehetőség lenne újabb kölcsönök felvételére, s így lehetne pénzt találni a gyorsforgalmi utak építésére is. Ehhez 90 szavazat kell a parlamentben, tehát a kormánykoalíciónak az ellenzék szavazataira is szüksége lenne. „Lépni kell ezen a téren, mert ha a projektek beindulnak, akkor a pénzre egyszerűen szükség lesz. Nekem például évről évre magasabb költségvetés kell a minisztériumban ahhoz, hogy befejezzem a kormány prioritásai közt szereplő projekteket” – állítja Érsek. Az adófékről szóló törvény megnyitásának lehetőségéről ezekben a hetekben tárgyalnak, s továbbra sem biztos, hogy sikerül egyezségre jutni.

Problematikus Szoroskő

Azt, hogy mikorra sikerül befejezni az R2-es teljes szakaszát, egyelőre senki sem tudja. Az NDS még 2015-ben, az egyszínű Smer-kormány idején arról beszélt, hogy az egész útszakasz befejezését 25 évvel elhalasztják, mondván: a projektekre nincs, s a következő években sem lesz pénz. Ez mára megváltozott, s az R2-es projektjén tovább dolgoznak, bár azt, hogy mikorra épülhet meg a teljes gyorsforgalmi, egyelőre senki sem tudja.

Az R2-esen a legnagyobb kihívást Szoroskő jelenti. „Itt alagútra lesz szükség, tehát ezt is fel kell mérni. Ki kell számolni, hogy egycsöves vagy kétcsöves alagút szükséges-e. A forgalom sűrűsége szempontjából szerintünk még úgy tíz évig elég lesz az egy cső, de ez is mind olyan dolog, amit pontosan ki kell számítani, és amire szintén meg kell találni a pénzt” – mondta a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?